Talkshow

Tóth Andi 15 éves koráig nem mehetett el sehova - ezért tiltották a szülei

2020.04.28. I 23:00
Tóth Andit 15 éves koráig sehova sem engedték el a szülei, Vastag Csaba pokoli rossz gyerek volt, Talán Attila pedig örök álmodozó, akit a mai napig könnyen kizökkent egy-egy apróság. A Nyugi! Köztünk marad… keddi adásában számos érdekességet meséltek magukról az énekesek. Kiderült, hogy mi az a dolog, amitől Andi és Attila egyaránt irtózik, illetve olyan veszteség is szóba került, amivel már mindhármuknak meg kellett birkózniuk. Utóbbit adáson kívüli extra interjúnkban árulták el a vendégek. A felvétel ITT nézhető meg. 
Mindhárman álmodoznak a jövőjükről, és hiszik, hogy elképzeléseik meg is valósulnak. 

„Én nagyon szeretem ezeket megálmodni, aztán majd teszek is érte, és ezért alakul úgy, hogy aztán ez valóra válik” 

– magyarázta Tóth Andi. Attila szerint az álmodozás nem egyenlő a tervezgetéssel, ugyanis gyakran megfoghatatlan, elérhetetlennek tűnő dolgokról fantáziálunk. Csabi elárulta, hogy 18-20 éves koráig irreálisakat álmodott, azóta inkább csak tervezget. Reális célokat tűz ki, amiket apránként el is tud érni. Hisz a vizualizáció erejében, annak idején az X-Faktor döntőjét is így hozta le:
A következő körben tulajdonságaikról vallottak a sztárok. Attiláról kiderült, hogy rendkívül szétszórt. 

„Valószínűleg nehezen is fókuszálok, mindent széthagyok a lakásban” 

– árulta el az énekes. „Az férfi tulajdonság” – legyintett Szulák Andi, Attila pedig elhatározta, hogy ezt az érvet beveti otthon is. Csabinak ellenben szüksége van a rendszerre: 

„Ha nincs rend, akkor kifejezetten nem is érzem jól magam” 

– mondta. Időnként előfordul, hogy türelmetlenkedik, mert szereti, ha pörögnek az események. Tóth Andi realistának tartja magát, de időnként mégis félig üresnek vagy félig telinek látja a poharat. Szerinte a hangulatingadozás a női énjéből fakad.

„Minden csoda három napig tart” a mondás szerint, de vajon egyetértenek-e ezzel a vendégek? Andi nem hisz a csodákban, számára megfoghatatlan, hogy mit is értünk ezalatt. Attila szerint a legapróbb dolgok is minősülhetnek csodáknak, és csak rajtunk múlik, hogy tovább visszük-e a pozitív feelingjüket. Csabi azt vallja, hogy az újdonság lecseng, és idővel minden természetessé válik. Szulák Andi megjegyezte, hogy vendégei csak pozitív dolgokra asszociáltak a mondás kapcsán, ezért arra kérte őket, hogy a negatív történésekre is térjenek ki. Andi tapasztalatai alapján a negatív behatásokhoz is gyorsan adaptálódunk, nála például ilyen volt az, amikor ellopták az Insta-oldalát:
Az álmodozás után magukról az álmokról is beszélgettek. Csabival előfordult már, hogy álmában beleszeretett egy lányba, és ébredés után is megmaradt az érzés - igaz csak egy hétig:
Andi elárulta, nagyon éber álmodó, sőt, irányítani is tudja az álmait. Utána olvasott, és kiderült, más emberek tanulják ezt. 

„Ne tanuljátok, nagyon rossz tulajdonság, mert nagyon fárasztó! Én ilyenkor úgy kelek fel, mintha a maratont lefutottam volna, és körülbelül nulla százalék volt értékes abból az alvásból” 

– jelentette ki az énekesnő.

Szulák Andi arra is kíváncsi volt, mennyire tartják magukat impulzív vásárlónak az énekesek. Amikor Csabi bemegy egy boltba fogkrémért, akkor sanszos, hogy anélkül jön ki, de helyette sok más dolgot vásárol. Andi mindig csak arra költ, amire szüksége van, abból viszont a drágábbat is megveszi. Ettől függetlenül mai napig nagyon spórolós, ugyanis szegény családban nőtt fel:
Attila szintén sokat agyal azon, hogy megvegyen-e valamit, technikai dolgok esetében például összehasonlító elemzéseket is végigolvas. Olyan is akad, hogy meghozza a lehető legjobb döntést, mégis lebeszéli magát a kinézett tárgyról.

A személyes körök során kiderült, hogy Attilát Snoopyval azonosítja anyukája. A játékostársai inkább csibész Aladdinnak látják, Szulák Andi szerint viszont a Szimba illik az énekesre. Azt is megtudhattuk, hogy otthon mindig ő porszívózik, de a mosogatástól viszolyog. Zárásként pedig elárulta, mit venne, ha dollármilliomos lenne:
Tóth Andiról meglepő dolog derült ki: 15 éves koráig nem mehetett sehova, se randizni, se pizsamapartikra. Az énekesnő azt is elmesélte, milyen okból fogták vissza a szülei:
„Ha nekem lányom lesz, az se megy sehova” 

– jelentette ki Csabi, aki úgy látja, Andi szülei jó munkát végeztek. „Dettó!” – tette hozzá Attila. „Ha tiltással nevelsz, hazudni tanítasz” – intette óva a fiúkat a műsorvezető. 

Andi Attilához hasonlóan gyűlöl mosogatni, így ez párja, Ádám reszortja otthon, ő pedig a főzésről gondoskodik. Az énekesnő egy vérfagyasztó sztorit is megosztott egy őrült rajongójáról, aki azzal fenyegette, hogy megkéseli őt:
Ugyan Csaba számos sportágat kipróbált, a legtovább a kézilabdával jutott: versenyszerűen űzte kapusként. 

„Egész jól, azt mondták, hogy fogtam, mint a festék.”

- mesélte az énekes.

Arról is sztorizgatott, hogy milyen rossz gyerekek voltak a tesójával, Vastag Tomival. Még a helyi vízvezeték-hálózatba is bemásztak:
Végül zárásként azt is elárulta, élete első interjúját nem mással, mint Nicole Kidmannel készítette.