Talkshow

Ilyen az, amikor Szulák Andi berág: „Ne folytasd, mert fel fogom idegesíteni magam"

2020.04.06. I 23:00
Kökény Attila sosem tüntetné el a ráncait, Kollányi Zsuzsi nemrég elkezdett aggódni a kora miatt, Kautzky Armand pedig úgy gondolja, már csak hiúságból sem szabad beérnünk a gyenge teljesítményünkkel. A Nyugi! Köztünk marad… hétindító epizódja a külsőségek és a hiúság körül forgott, majd izgalmas személyes sztorikkal búcsúztak a vendégek.  
„Kerültél már kellemetlen helyzetbe a gyerekeid miatt?” – hangzott Andi első kérdése. Zsuzsi ikrei csak 1,5 évesek, az énekesnő szerint még picik ahhoz, hogy kínos szituációba sodorhassák őt, de már nagyon várja, mikor vágják magukat földhöz egy szupermarket kellős közepén. Armandéknál előfordult, hogy fia otthoni kulisszatitkokat kotyogott ki a társainak, például azt, hogy reggelente a papa meddig trónol a „könyvtárszobában”:
„A lányomnak vannak azért olyan dolgai, amikor azt gondoljuk, hogy nem a földön jár” 

– vezette fel saját sztoriját Attila. Az énekes édesapja november 1-jén, halottak napján hunyt el. Egyik évben, ezen a napon bejelentette a családja előtt, hogy ki kell mennie a temetőbe. A lánya nem értette, miért, majd rávágta: „Ja, Halloween van!” A család értetlenkedett, majd kirobbant belőlük a nevetés.

A következő körben a kapuzárási pánikról beszélgettek, mindhárom vendég és Szulák Andi is úgy gondolja, hogy ez a nőknél is előfordulhat. 

„Én azt gondolom, hogy egy férfinál, amikor azt mondja, hogy kapuzárási pánik van, az kamu, mert aki olyan életet él, hogy folyamatosan csajozik, nem lehet azt mondani, hogy negyvenévesen kapuzárási pánik, de viszont a nőknél láttam már olyat, hogy betöltik a negyven felettit, és onnantól kezdve meg vannak őrülve”

 – mesélte Attila, aki ezt a jelenséget a koncertjein is megfigyelte már:
Armand szerint a kapuzárási pánik nemcsak a szexualitásra vonatkozik, hanem szakmai szinten is megjelenhet. Ha valaki még nem érte el azt a sikert, amire vágyik, és úgy érzi, több van benne, kialakulhat nála egyfajta frusztráció. 

„Sajnos genetikailag, amit egy nő negyvenévesen nem tesz meg, azt már ötvenévesen nem biztos, hogy megteheti” 

– tette hozzá a színművész. A gyerekvállaláson túl bizonyos szerepek eljátszása is ide sorolható a színészek esetében.

Zsuzsi bevallotta, nemrég vele is előfordult, hogy elkezdett aggódni a kora miatt, mert a társadalom szemében egy nőnek nem mindig tesz jót a korosodás. Andinak több se kellett ahhoz, hogy felhúzza magát:
Attila úgy gondolja, hiba eltüntetni a ráncokat: „Olyan, mint hogyha letörölném a boldogságot az arcomról, azt a sok nevetést, amit kaptam a jóistentől!”

Ha már a külsőségeknél jártak, a hiúságról is szót ejtettek. Vajon bűnnek számít a vendégek szerint? 

„Amikor valaki azt mondja, hogy nem a ruha teszi az embert, nyilván ez egy darabig így működik, de hogyha elmegyek fellépni, és rongyos vagyok és ápolatlan és koszos és nincs jó illatom, és utána bemegyek az emberek közé fotózkodni, én azt gondolom, hogy nem jó nyomot hagyok” 

– szögezte le Attila, aki azt vallja, a tanultságot és a műveltséget az ápoltsággal és a jó megjelenéssel kell ötvözni. 

„Huszonévesen azt sem tudtam, hol kelek fel, az nem számít olyankor, de egy bizonyos korban én azt gondolom, hogy legyen meg az egy férfinek, hogy minden legyen patent körülötte” 

– tette hozzá az énekes.

„Hát, Armand mindig élére vasalt, amióta csak ismerem” 

– terelte át a szót Andi a színművészre. Armand ezt nem hiúságnak, hanem igényességnek nevezi. Nála a hiúság nem csak a megjelenésre vonatkozik: nehezen viseli, ha nem jó valamiben, ilyenkor azért dolgozik, hogy fejlődhessen.

 „Szoktam mondani például a gyerekeimnek, amikor rossz jegyet hoznak, hogy már csak hiúságból is tanulj!” 

A baráti társaságát is igencsak megszűri, ahogyan azt is, hogy mit olvas: 

„Egy rossz könyvre sincs időm, 20-30 oldalt adok neki, és utána becsukom, és jön a következő.” 

Zsuzsi Armanddal ért egyet, szerinte a hiúság bizonyos fokig teljesen természetes. 

„A felszínességet azt ki nem állhatom, és a túlzott hiúságot én felszínesnek gondolom”

 – tette hozzá.

A személyes körök során sok új dolgot tudhattunk meg a hírességekről. Attila elmesélte, hogy egy éve leszokott a dohányzásról, és a bulizást is mellőzi. De nem ez az egyetlen nagy változás az életében, egy új szokása is kialakult az idő múlásával:
Zsuzsiról kiderült, hogy a hideg rázza attól, ha egy ételnél a feltét és a köret nincs szépen elkülönítve a tányéron: például az is zavarja, ha valaki elkeveri kakaószórást a tejbegrízzel. 

Ezután az énekesnő egy meghatározó gyerekkori emléket is mesélt, méghozzá a falfestésről. Ahogy Armand mondta, a festék a lényeg a sztoriban:
A Jászai Mari-díjas színművész elárulta, hogy majdnem 20 évig játszott a Macskák című musicalben, több mint 800 előadásban szerepelt. Arról is beszélt, hogy ikonikus szinkronszerepét, James Bond karakterét négy filmen keresztül szólaltatta meg a magyar közönség számára.

Egy megrázó történetet is felelevenített 2001-ből. A 9/11-es terrortámadás idején Armand is New Yorkban tartózkodott: