Életmód

Mit (v)esznek a vegánok – Nagybevásárlás koronavírus idején, növényi alapokon

2020.03.20. I 12:05
Már becsekkoltunk a Budapestről Athén felé tartó repülőjáratunkra, amikor megérkezett a hír: kis görög falunk egyetlen tavernáját bizonytalan időre bezárják, ahogyan minden vendéglátóipari egységet is az országban. A szupermarketek korlátozott nyitva tartással működnek ugyan, de minden frissen beutazott köteles kéthetes önkéntes karanténba vonulni otthonában, ez pedig azt jelentette: ezúttal nem utazhatunk „otthonról haza” egy szál hátizsákkal, még Magyarországon fel kell tankolnunk némi vegánbarát munícióval. 
De mégis mit vegyen a vegán a COVID-19 pánik kellős közepén, tudván, hogy heteken át egyetlen nagy bevásárlásra hagyatkozhat? Zsír, fehér cukor, gyorsfagyasztott félkész húsipari termékek, repce- és napraforgóolaj, fehér liszt, konzerv pörkölt, tartós tej – a gyors lista azokról a termékekről, amelyekre lecsapnak a magyarok az élelmiszerboltokban. A fenti áruk hetek óta hiánycikkek a legtöbb hiper-szupermarket polcain, és bár fontos a felkészültség, legalább ilyen fontos volna, hogy ne kapkodjuk el egymás elől az összes tartós vagy hosszan friss élelmiszert. 
 
A leglényegesebb pedig az volna, hogy egy világjárvány idején belülről erősítsük az immunrendszerünket – márpedig aki zsírt, cukrot és lisztet eszik nap mint nap, nem lendül csúcsformába: a WHO Globális Egészségügyi Szervezet közel félkiló zöldség és gyümölcs fogyasztását ajánlja, mindezt „békeidőben” is, a CareMount orvosi szaklap pedig a napokban tette közzé: a koronavírus tombolásának idején különösen fontos volna gondoskodnunk a szervezetünk növényi tápanyag igényéről. 
A magyar vásárlási és étkezési szokások kapcsán vegánként, vagy növényi étrenden élő földlakóként meglepő módon nem szembesülünk készlethiánnyal – fontos hozzátennem persze, ez annak is köszönhető, hogy kispénzű nyugdíjasok, frissen állás nélkül maradt emberek nem engedhetik meg maguknak a drágább alapanyagok felvásárlását, ám ugyanakkor az is tény: nem minden növényi alapanyag kerül csilliárdokba. A lenti listán szereplő élelmiszerek betározása nem kötelező kör – mi magunk sem szereztünk be mindent róla, ám hasznos lehet szemezgetni róla azoknak, akik a növények erejével edzenék az immunrendszerüket, vagy – hozzánk hasonlóan – teljes növényi étrendet tartanak. 
 
Hosszan elálló friss zöldségek és gyümölcsök
 
Még hűtést sem igényelnek – szobahőmérsékleten egy csinos zöldségesládában mindnek jut hely, ráadásul nagy részük kimondottan pénztárcabarát. Készülhet belőlük csőben sült fogás, akad köztük friss, ropogós salátának való, és olyan is, amely bármilyen fogással könnyedén kombinálható – mint az immun-booster hagyma és a fokhagyma. 
 
Krumpli
Édesburgonya
Sárgarépa
Sütőtök 
Cékla
Paszternák
Retekfélék 
Friss gyömbér 
Hagymafélék 
Fokhagyma 
Édeskömény 
Zellerszár 
Zellergyökér
Karalábé 
Citrusfélék
 
Fagyasztott termékek, vagy frissen vásárolható és otthon fagyasztható termékek 
 
Akinek tágas mélyhűtője van, most különösen szerencsés! A gyorsfagyasztott zöldségek – ellentétben a konzerv változatokkal – a frissen szedett zöldek vitamintartalmával vetekszenek, de akinek picinyke mélyhűtője van, mint nekünk, az is készíthet kis felcímkézett csomagokat, melyek remekül elállnak egymás hegyén-hátán a fagyasztóban. 
 
Morzsolt csemegekukorica 
Parajpüré / párolt spenótlevelek
Brokkoli 
Karfiol
Kelbimbó
Zöldfűszerek 
100% gesztenyemassza 
Bogyós gyümölcsök - málna, eper, szeder, egres, ribizli 
 
Üveges, dobozos és konzerv termékek
 
Ezek a Jolly Joker termékek bármikor előkaphatóak a kredencből, ha épp „nincs kedvem főzni” passzban vagyunk, vagy instant komfortra vágyunk. Én most – a takarékosság jegyében – nem használom el a teljes dobozt, egy-egy terméket két-három főzéshez is megtartok, és gyakran csak egy-egy kanállal szedek belőle, hogy ízesítsem az ételem, ahelyett, hogy a koszt alapját képeznék. Most az egyszerűség kedvéért ide soroltam az olajakat és eceteket is.
 
Paradicsomsürítmény 
Paradicsompaszta 
Kókuszkrém / kókusztej
Lekvár (magas gyümölcstartalmú)
Mustár 
Torma 
Olívaolaj
Kókuszzsír
Ecet (alma, rizs, fehérbor vagy balzsamecet) 
Olívabogyó
Savanyúság - cékla, káposzta, uborka ízlés szerint
 
Magok, diófélék és aszalványok 
 
Bár sajnos a legtöbb csonthéjas és magféle nem épp a filléres kategóriát erősíti, ugyanakkor első számú fehérjeforrásaink, táplálóak, laktatóak, és a salátától, a tölteléken át a süteményekig mehetnek mindenbe. A legtöbbjük tömve van jótékony omega-3 és omega-6 zsírsavakkal, az aszalt gyümölcsök pedig kiválóak snackként, vagy épp egy egzotikus fogás meglepő összetevőjeként. Ráadásul vese, szív és izomsejt erősítő káliumot is tartalmaznak. 
 
Dió
Földimogyoró
Török mogyoró
Kesudió
Pekándió
Pisztácia
Tökmag
Napraforgómag 
Lenmag 
Szárított paradicsom
Aszalt szilva 
Aszalt áfonya 
Aszalt sárgabarack 
Mazsola 
Fűszerek
 
Míg az aromás fűszerekre a legtöbben kizárólag az étel ízesítése kapcsán gondolnak, az igazság az, hogy a legtöbbjük a gyógyászat évezredes hagyományának természetes medicinái, sőt, akadnak, akik „a természet antibiotikumaiként” emlegetik őket, hiszen több közülük nemcsak csodálatosan finom ízt ad fogásainknak, de gyulladáscsökkentő, vírusölő hatással is büszkélkedhetnek. 
 
Bors
Paprika 
Chili 
Római kömény
Kömény
Szerecsendió
Görögszénamag
Fahéj 
Szegfűszeg 
Szárított zöldfűszerek: petrezselyem, bazsalikom, oregánó, kakukkfű, rozmaring, zsálya, majoránna, tárkony
 
Száraz hüvelyesek 
 
Ezek a bab-, lencse- és borsófélék sokkal kevesebb helyet foglalnak, mint konzervbe zárt változataik, persze, ha valaki nem szűkölködik spájz-polcokkal, vásárolhat konzerv változatot is, ugyanakkor személyes véleményem, hogy egy frissen főtt csicserihez semmiféle dobozolt verzió nem hasonlítható. Csodás fehérje-, rost-, és többszörösen telítetlen zsírsav források, gazdagok vasban, kalciumban és folsavban, és a végtelenségig variálhatóak egytálételként, pástétomként, levesként, köretként, vagy alternatív humuszként. 
 
Bab
Felezett zöldborsó
Sárgaborsó 
Lencse
Vöröslencse
Csicseriborsó 
 
Gabonák, kellékek sütéshez
 
Van valami megmagyarázhatatlanul megnyugtató abban, amikor friss kenyér, kalács, sütemény, vagy torta pirul a sütőben – a péksütemények illata azonnal békés, otthon-érzéssel tölti meg a szívet. A sütés nem ördöngösség – egy egyszerű, sütőporos muffin tészta percek alatt összedobható, és kevesebb, mint félóra alatt kisül, ráadásul sós és édes változatban is mennyei... és ez még csak a jég, pontosabban a liszthegy csúcsa: croissant, kifli, cipó, zsemlye, vekni, pizza, házi paszta... a sor végtelen. 
 
Liszt – ha nincs finomliszt, jöhet helyette teljes kiőrlésű, gluténmentes, durum, graham, tönköly vagy rozs 
Rizs – barna, hosszú, vad, vörös 
Tésztafélék – akár gluténmentesen is 
Zabpehely 
Édesítő – rizs, juhar, vagy agavé szirup, nádcukor, kókuszvirágcukor, eritrit, ki-ki a kedvére valót
Réteslap 
Sütőpor 
Élesztő 
Vaníliarúd 
Kókuszreszelék
100% kakaó 
 
Snackek és italok 
 
Néha mindenkire rájön a habzsi-dőzsi láz, mert a Netflix (vagy a Kristóf’s Kitchen YouTube csatorna) sem az igazi ropogtatnivaló nélkül, és mert a kotyogó kávé illata még a karanténban töltött napok hektikus reggeleit is megédesíti, és mert, ha nincs is mit ünnepelnünk, minden nap koccinthatunk arra, hogy minden nap számítson. 
 
Pattogatni való kukorica  
Pörkölt kukorica és csicseriborsó 
Gyökérzöldség chips 
Magas kakaótartalmú étcsokoládé 
Dzsúzok, 100%-os gyümölcslevek 
Növényi tejek - zab, kókusz, szója, mandula 
Teák – kamilla, zöld, jázmin, fekete  
Kávé
Száraz fehér és vörösbor
Sör – IPA, lager, pilsner 
...esetleg valami kis rövid „csak az íze kedvéért”
100% növényi receptek a fenti alapanyagok felhasználásával, megszámlálhatatlan variációkban a szakácskönyveimben, és a Kristóf’s Kitchen Facebook-oldalon.

Steiner Kristóf írása