Ki ne ismerné azt az állapotot, amikor szakítás után folyamatosan kémleljük a volt párunk Facebook-bejegyzéseit, hiszen a megsebzett lelkünk még reményekkel teli, készenléti állapotban van. Bár szeretnénk azt hinni, hogy a kiposztolt romantikus zene nekünk szól, mert hiányzunk neki, mégis tartunk attól, hogy ő már elfelejtett minket, netán már új párt talált. Igazolásokat gyűjtünk, hogy fontosak voltunk neki, és szeretnénk azt hinni, hogy még hónapokkal később is utánunk kesereg. Nyomozunk, mindent tudni akarunk róla, mert fáj a szakítás. Azt éljük meg, hogy nem vagyunk elég értékesek.
Szakítás esetén a legfontosabb dolgunk, hogy önmagunkra fókuszáljunk, ugyanis fontos teendőnk van. Fel kell dolgoznunk a párkapcsolati veszteséget, mégpedig azért, hogy tiszta lappal, biztos önismerettel kezdhessünk majd egy új románcba, és ne traumatizálódjunk az előző kapcsolat feldolgozatlansága miatt.
Egy kapcsolat vége azt jelenti, hogy mindkét ember kilép belőle. Szerencsés esetben ez úgy történik, hogy a kapcsolatban élő két ember megbeszéli a szakítás lehetőségét. Sokat segít, ha közös a döntés, hiszen így mindkét fél részéről elhangzanak a sérelmek. Azonban vannak olyan kapcsolatok, amik sajnos nem ilyen idilli módon érnek véget - ezeknek a feldolgozása és megértése még nehezebb.
Ha nem történik meg a partner elengedése, akkor a következő kapcsolatban még magunkkal hordozzuk az előző kapcsolat traumáit. Éppen ezért érdemes megérteni a saját felelősségünket, azt, hogy miért jutottunk el a szakításig. Ez nem könnyű folyamat, mert sok esetben a kapcsolatban megélt dinamikát az eredeti családból hozzuk. Éppen ezért, a feldolgozáshoz érdemes pszichológus segítségét kérni.
A kapcsolat gyászának fázisai
A szakítás után kiüresedik a világ, és saját magunkat is üresnek érezzük. A magány, az összetörtség, az érdektelenség érzése jellemző, a fájdalommal átitatott mindennapok nehézzé válnak. Érzelmi hullámvasúton utazunk, amiben az „érzelemcunamik” kezelhetetlenné válnak. Ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, fontos megérteni a gyász öt fázisát.
Tagadás:
Erős érzelmek jellemzik ezt az időszakot, a történéseket nem tudjuk racionálisan elemezni. Mivel nagyon fáj a szakítás, a tagadás kézenfekvő védekezési mód.
Ebben a szakaszban nagyon vágyunk arra, hogy felébredjünk a rossz álomból, hiszen még abban reménykedünk, hogy lesz folytatása a kapcsolatnak.
A tagadás késlelteti, hogy el tudjuk fogadni a valóságot. Ez ugyanis csak akkor tud bekövetkezni, ha már valóban készen állunk rá.
Harag:
Ebben a szakaszban erős érzelmeket élünk meg, haragszunk a partnerünkre. Úgy érezzük, minden rajta múlt, hiszen nem tett semmit azért, hogy ne romoljon meg a kapcsolat. Hiába kértük, nem ment el pszichológushoz, nem kommunikált jobban, vagy nem változtatott a rossz szokásain.
Úgy érezzük, mi nem vagyunk hibásak, csakis ő tehet mindenről. Dühösek vagyunk a környezetünkre is, hiszen azt látjuk, ők jobban vannak, mint mi. Mindenre és mindenkire haragszunk, igazságtalannak érezzük, ami velünk történt.
Előfordulhat, hogy gyalázkodó üzeneteket írunk az expartnerünknek, mert még nem látjuk a saját felelősségünket a szakításban. A harag csitítja a másik iránt érzett szeretet, és segít megélni a kontroll illúzióját.
Alkudozás:
Ebben a fázisban már megkérdőjelezzük magunkat is, minden igyekezetünkkel próbáljuk menteni a menthetőt. Elképzelhető, hogy felvesszük a kapcsolatot a volt párunkkal, és ígéreteket teszünk, hogy változni fogunk. Ilyenkor erős a vágy a kapcsolat iránt, éppen ezért az a hiedelem tör felszínre, hogy: „a jó viselkedés jutalommal jár”, tehát ha megígérjük, hogy mi is változunk, akkor újraépíthető a kapcsolat.
Erőfeszítéseket teszünk a kapcsolat helyreállításáért, és már megjelenik a saját felelősségünk gondolata. Szeretnénk jóv tenni a hibáinkat, mert bűntudatot élünk át.
Depresszió:
Teljes reménytelenséget élünk meg, ebben a szakaszban tudatosul bennünk, hogy valóban megtörtént a szakítás, hiszen nem folytatódik a kapcsolat. Olyan destruktív megküzdési technikák is előfordulhatnak, mint a drog és az alkohol mértéktelen fogyasztása. Megeshet, hogy nem mozdulunk ki az otthonunkból, mert senkit sem akarunk látni, és az sem esne jól, ha sajnálnának minket a barátaink.
Bár mély szomorúságot élünk át, ez mégsem igazi depresszió. Mivel természetes gyászreakcióról van szó, fontos szerepe van, ugyanis hozzásegít minket az elfogadáshoz. Főleg akkor, ha ki tudjuk fejezni a bánatunkat.
Elfogadás:
Ez egyfajta megbékélés, amiben ugyan még átéljük a fájdalmat, de ez már nem annyira heveny, mit az előző szakaszokban. Megbarátkozunk a veszteséggel, és már képesek vagyunk előre tekinteni. Talán már azt is meg tudjuk lépni, hogy fantáziáljunk egy új életről, és elképzeljük, hogy az elkövetkező, egyedüllétben eltöltött időszak is jól fog esni nekünk.
Ahhoz, hogy a valódi továbblépés megtörténjen, szembe kell néznünk a saját hibáinkkal is, és szükséges megértenünk a saját felelősségünket a történtekben. Mindezt azért, hogy a következő kapcsolatunkba tudatosabban, magunkat és a működésünket is jobban értve léphessünk bele.
Kapcsolatból kapcsolatba – a feldolgozatlan veszteségek
Lujzi érkezik hozzám. Már két éve túl van egy négyéves kapcsolaton, ám hamar kiderül, hogy nem gyászolta meg és nem dolgozta fel. Ehelyett gyorsan beleugrott egy újabb kapcsolatba, ami érezhetően nem tud fejlődni. Rosszul érzi magát, nem látja a kiutat.
„Annyira szenvedtem attól, hogy Péter elhagyott, hogy örültem Bálint kezdeményezésének, és igent mondtam a kapcsolatra. Mindez néhány héttel a szakításom után történt. Bálint a csillagokat is lehozza az égről, mégis úgy érzem, hogy nem tudok belemerülni a kapcsolatba. Míg ő lángolóan szerelmes, én egyfolytában azon kattogok, hogy Péterrel mi történhet Péterrel. Érzem, hogy nincs bennem nyugvóponton a szakítás, egyszerűen nem tudom elfogadni, pedig már két éve történt. Közben Bálinttal együtt vagyunk, de nem tudom élvezni a szerelmét, még mindig a Péterrel tervezett közös élet lehetőségén ábrándozom” – meséli a 35 éves Lujzi.
Lujzi nem dolgozta fel a szakítást, úgy érezte, talán majd egy új szerelem elfeledteti vele Pétert. Mivel nem adott elég időt magának ahhoz, hogy átessen a gyász öt szakaszán, ezért az új kapcsolatát sem tudta megélni.
Ha nem dolgozzuk fel a kapcsolati veszteséget, traumatizálódunk, vagyis az előző kapcsolat(ok) traumáját a jelenben éjük meg, ami kihatással van az új párkapcsolatunkra is. Gondoljunk csak bele, hogyan tudnánk átadni magunkat a szerelem érzésének közvetlenül azután, hogy veszteség ért minket, és a fájdalom még erőteljesen dolgozik bennünk? Vágyakozunk a régi szerelemért, hibáztatjuk magunkat a veszteség miatt, ráadásul bűntudatunk van azért is, hogy a jelen kapcsolatot sem tudjuk építeni.
Traumatikus nosztalgia – idealizált múlt
A feloldozatlanság miatt kialakulhat traumatikus nosztalgia is. Ez azt jelenti, hogy a gyászfolyamat valamelyik ponton megakadt, ezért a szakítás traumája nosztalgiaérzéssel kapcsolódik össze.
Ilyenkor a veszteség fájdalma együtt jár egy plátói érzéssel, ami fogva tart, és nem engedi, hogy megéljük a jelent. A múltban tartózkodunk, a fantáziánk idealizálja a régi kapcsolatunkat, éppen ezért úgy érezzük, hogy nem érdemes új kapcsolatot kialakítanunk, hiszen egy sem lesz olyan fantasztikus, mint a régi. Az egykori kapcsolatot érezzük tökéletesnek, éppen ezért a veszteség élményünk is óriási.
Ez az érzés megakadályoz minket abban, hogy továbblépjünk, emiatt jellemzően akár évekig is fogva tarthat a régi kapcsolat. Ez történt Lujzi esetében is.
Mit tehetünk a lezárt kapcsolat elgyászolásáért?
Mindenképpen javaslom pszichológus segítségét kérni, ugyanis a feldolgozás pszichológiai növekedéssel jár, ami azt jelenti, hogy
a megküzdésben mozgósított erőforrásaink által, a hibáinkból tanulva, fejleszthetjük az önismeretünket. Ha már nem árnyékol be minket a múltunk, jobb esélyünk van egy sikeres párkapcsolatra.
Az egyedül eltöltött időtől pedig nem szabad félni! Ez alatt megtapasztalhatjuk, hogy képesek vagyunk megteremteni a saját biztonságunkat, így a későbbiekben nem támaszt keresnünk, hanem egy kompetens partnert, akivel egyenrangú felekként élhetjük meg a jelent.
Bibók Bea
szexuálpszichológus
szexuálpszichológus
