Talkshow

Titkok a színház világából: három barátját kérdezte ki Szulák Andi a műsorában

2020.03.02. I 23:00
Itt a Nyugi! Köztünk marad… újabb különkiadása, ezúttal színészekkel! A hamarosan Don Quijotét alakító Serbán Attila, az Agrippinaként tündöklő Sári Évi és az Operettszínház ifjú színművésze, Kocsis Dénes látogatott el Szulák Andi műsorába. 
Nosztalgikus kérdéssel indított a házigazda: arra volt kíváncsi, hogy nehéz volt-e a vendégei számára a felnőtté válás. Andi legnagyobb örömére hárman háromféleképp válaszoltak. 

„Aki gyereknapon születik, az nem tudom, hogy valaha fel tud-e nőni”

 – kezdte Dénes, akinél ugyan pontosan ez a helyzet, de mégis próbál felelősségteljes férfiként létezni. Szülei mindenben segítették és támogatták, erre panasz nem lehet. Ezzel szemben Évi nem is akart felnőni. 

„Én azt szoktam mondani, hogy későn érő típus vagyok, de tényleg valahogy úgy alakult az életem, hogy mindenben egy picit le vagyok maradva” 

– árulta el a színésznő, aki úgy érzi, a kortársai előrébb tartanak nála karrierben, párkapcsolatban. 

„Szerintem soha nem az a lényeg, hogy ki mikor ér célba, hanem maga az út” 

– mondta mosolyogva Andi. Attila is későn érő típusnak tartja magát, későn lett apuka, és bizonyos dolgok későn értek meg benne, és beletellett némi időbe, míg értékelni tudta azt, amit az élettől kapott. Andi nem értett vele egyet, szerinte vendége alapvetően szerény típus. „Ezt mások nem így mondanák” – poénkodott Évi, aki ezer éve ismeri Attilát. Azt is elmesélték, hol találkoztak először, és hogyan fedezte fel Évi, mennyire jól énekel kollégája:
A rajongókkal való viszony is szóba került. „Valljuk be, azért nagyon jó érzés, amikor valaki megvár egy előadás után és elmondja, hogy miattad jött erre az előadásra, én imádom, hogy hoznak saját készítésű kis apró ajándékokat, az szerintem mindennél többet ér, nekem egész gyűjteményem van már belőle” – mesélte Évi. Attila színház-szeretőknek hívja az őt kedvelőket, igazán elvetemült rajongóval pedig még nem találkozott. Nem így Dénes, akinek volt már furcsa incidense, ami félelmet keltett benne:
Az is kiderült, mennyire rajonganak a sorozatokért a színészek. Attilának kevés ideje jut ilyesmire, de a Trónok harcát végignézte. „Az időhiány sajnos nagy úr, igen, de mi úgy vagyunk a párommal, Petrával, hogy ha valamire rákapunk, azt viszont mániákusan, tehát itt igazából az van, hogy ha valamit, akkor azt nagyon – árulta el Dénes. Sári Évi a kutyájával, Ropival sorozatozik, most épp a Breaking Badet nézi, és nagyon rákattant.

„Beismered-e, ha hibáztál?” – hangzott a következő kérdés. A srácok úgy érzik, ők mindig beismerik. „Most megint a korommal jövök, de valahogy így az elmúlt 10 évben azt érzem, hogy őszintén, ha valamit elszúrok, vagy valakit megbántottam, akkor azonnal ezt konstatálom” – mondta Attila. „Mert nincs erre idő, hogy én itt kamillázzak, és játsszam a hülyét” – tette hozzá. Korábban hajlamos volt a szőnyeg alá söpörni a problémákat, de egy idő után rájött, hogy sokkal jobb, ha rögtön vállalja az érzéseit. Dénes a párjával nem nagyon szokott, vitázni, mindent meg tudnak beszélni, inkább a kollégáival kerül összetűzésbe időnként. Szereti letisztázni a dolgokat, ha bocsánatot kell kérnie, nem habozik. A srácok mellett az egy szem hölgy nem ennyire egyszerű eset: „Én ráadásul makacs is vagyok, és ha kitalálok valamit, hogy szerintem ez így jó, akkor nem biztos, hogy rögtön belátom, hogy én hibáztam” – szögezte le Évi.

De vajon mit tesznek a színészek, ha nem kedvelik az egyik kollégájukat? A fiúk egy ideig megpróbálják megtalálni a közös hangot. Évinek van olyan munkatársa, akivel hiába próbálta, képtelen fenntartani a jó viszonyt. Azt is elmesélte, hogyan kezeli a helyzetet:
Dénessel már előfordult olyan, hogy pár nappal az előadásuk előtt vesztek össze az egyik kollégájával. Attilának ritkán van komoly konfliktusa, de ha előfordul, annak komoly alapja van. Egyébként a humor talajáról közelíti meg a dolgokat, és engedékeny a viták során.

Ezután elérkezett az idő, hogy áttérjenek a személyes körökre. Attila egy 20 éves sztorival örvendeztette meg társait. Nagy Sanyival és Szabó P. Szilveszterrel anno együtt játszották a La Mancha lovagját a Diósgyőri várban. És mit ad Isten, pont az utolsó előadás előtt ünnepelték Attila 25. születésnapját. A többi már történelem!
Sári Évi elmesélte, hogyan lett hatalmas pofon kis gazdája, miután egy este édesapja rájött, hogy épp tinidiszkóban mulat a lánya. Ennek kapcsán Andinak is eszébe jutott egy hasonló jelenet a múltból:
Kocsis Dénes egy roppantul szórakoztató történettel mulattatta a többieket. Vajon mi kell ahhoz, hogy leküzdhetetlen röhögőgörcs kapjon el ezer embert? A sztoriból kiderül!