Talkshow

Varga Viktor vallomása: „Én beszélgetni sem szeretek”

2020.02.27. I 23:02
Badár Tomi, Csisztu Zsuzsa és Varga Viktor - három erős és igencsak eltérő személyiség került egy csapatba a Nyugi! Köztünk marad... adásában. Ha kíváncsi vagy, Szulák Andi vendégei félnek-e a vírusoktól, szeretnek-e vitázni és mennyire állnak hadilábon a határidőkkel, görgess lejjebb!
„Mit teszel, ha valaki egy számodra fontos dologról másképp vélekedik, mint te?”

Mindhárom vendég elfogadja, hogy ahány ember, annyi vélemény. Zsuzsa ugyan elfogadó és nyitott, de újságíróként az elegáns vitakultúrát igyekszik terjeszteni. „Tudjunk érvelni, tudjunk értékes módon vitázni bizonyos dolgokról, szerintem ez roppant fontos dolog” – tette hozzá. Tomi úgy látja, a vita az egyik legproduktívabb dolog, amit egymással csinálhatunk. Kifejezetten szereti, ha a beszélgető partnere más véleményen van, mint ő. 

„Én abszolút nem vagyok hajlandó vitázni” 

– szögezte le Viktor, és azt is elárulta, miért nem enged ebből:
Tomi próbálta meggyőzni Viktort, hogy a vita előre visz inkább, mintsem gátol. „Ezt mondtam is, hogy ezzel egyetértek, de én nem ilyen karakter vagyok. Én beszélgetni sem szeretek” – mondta nevetve Viktor.

„Félsz a vírusoktól?”

„Egyszerűen nem foglalkozom velük. Nyilván tudom, hogy mi folyik a világban, milyen vírusoktól kell tartani, de fogom, és kikapcsolom a tévémet, és nem nézem ezeket a híreket, mert ezek mind a félelemben tartás eszközei, ami számomra teljesen szörnyű” – fejtette ki álláspontját Viktor, aki azt is elárulta, hogy évek óta nem volt beteg. Csisztu számára nem idegen terep ez a téma, hiszen a férje orvos és természetgyógyász is egyben. Azt mondja, jobb félni, mint megijedni, fontos betartani a higiéniai előírásokat, és okos dolog beoltatni magunkat, ha olyan helyre utazunk, ahol fertőzéseknek lehetünk kitéve. Tomiban csupán egészséges félelem munkálkodik, a hisztériakeltéssel nem ért egyet. „Szóval én azért nem kapkodom két pofára a gyógyszereket, de tény az, hogyha az ember megbetegszik, és olyan helyzetbe kerül, akkor egyszerűen be kell szedni bizonyos gyógyszereket – tette hozzá. 

„Kiért tennéd tűzbe a kezedet?”

A család az első mindhárom vendégnél, Zsuzsa elsősorban a szűk családi kört érti ez alatt, Badár Tomi és Varga Viktor viszont a legközelebbi barátait is ide sorolja. Az énekes főként nála idősebb személyekkel találja meg a közös hangot. 

„Nem is nagyon tudok a korosztályommal barátkozni, mert valahogy ők nem ott járnak gondolati síkon, mint én.” 

„Ha megtehetnéd, hol élnél a legszívesebben?”

Zsuzsa nagyon szeret pancsolni, de inkább maradna a földön. Viktort az ég vonzza, reméli, hogy egyszer légi kolóniákat létesítünk majd. Tomi szintén a levegőt választaná, gyerekként ugyanis az volt az álma, hogy repüljön. Andi is nagyon élvezi, amikor repüléskor a felhők között jár – ennek kapcsán Viktor felajánlotta, hogy majd elviszi egy körre, ugyanis hamarosan megszerzi a jogosítványát kisrepülőre is.

„Gondot okoz-e a határidők betartása?” 

„A határidők azok nekem szentek, mert annyi dolgom, van, hogy egyszerűen nem férek bele, és amit leírok, annak úgy kell lennie” – árulta el Viktor, aki azt is bevallotta, hogy a késéssel viszont vannak problémái: van, hogy 2-3 órát kell rá várni. Zsuzsa a sportolói múltja és az újságírói karrierje miatt rendkívül pontos, és ezt másoktól is elvárja. „A határidő a legjobb múzsa” – vallja Tomi, ennek ellenére ő maga csakis szakmai ügyekben naprakész. Lássuk, mi az, amivel hadilábon áll:
„Van-e olyan dolog, amiért haragszol a szüleidre?”

Zsuzsa szerint van olyan dolog, amit a szülei rosszul csináltak. „Édesanyám túlontúl is beáldozta talán magát így a család oltárán” – ez alatt azt értette a műsorvezető, hogy édesanyja nem vett tudomást a saját egészségügyi gondjairól. Viktornak csodálatos gyermekkora volt, és ahogy ő fogalmaz, tartja is még magát a gyerekséghez – szerinte minden felnőtt pénzhajhászó és béna, vagy nagy megmondó, akinek fogalma sincs semmiről. Tomi szerint nincs tökéletes gyermekkor, de az biztos, hogy az övé boldog volt. 

„Rólad nem tudunk soha semmit meg Andi, te miért nem válaszolsz a kérdésekre?” 

– szólalt fel Viktor. Andi vendége kérésére beszélt a gyerekkoráról:
A személyre szabott kérdések során kiderült, hogy Tomi négy éve komolyabban foglalkozik a fotózással, volt már kiállítása is, most pedig egy egyetemi szakot is elkezd ehhez kapcsolódóan. Zsuzsa a kilencszeres olimpiai bajnok úszólegendával, Mark Spitz-cel készített interjújáról beszélt, Varga Viktor pedig elárulta, egyéniségfejlesztést tanított néhány egyetemen.

A vendégek saját történetei közül ez volt a három kedvencünk: