Talkshow

„Köszönöm szépen, de nem ilyenre gondoltam” - Így adja vissza a neki szánt ajándékot Szebeni István

2020.02.24. I 23:00
Szebeni Istvánnak ha nem tetszik egy ajándék, megköszöni és visszaadja. De azt is elárulta, ment már át úthengerrel a mikrofonján és kezdődött már el úgy élő adása, hogy ott sem volt. Borbás Marcsi első esküvőjén sírva ment be a házasságkötő terembe, mert tudta, hogy nem hoz jó döntést. Som-Balogh Edina 14 éves korában motorozás közben lefejelt egy hirdetőtáblát, azonban letagadta, hogy az ő feje koppant akkorát. A Nyugi! Köztünk marad... hétfői adásában sosem vagy ritkán hallott sztorikra derült fényt.
Az első kérdés arra vonatkozott, hogy a vendégek mennyire hisznek az álmok jelentésében. Borbás Marcsi szerint az álmoknak fontos üzenetük van és meg is osztott egy ezzel kapcsolatos személyes történetet. Marcsi egy időben többször is azt álmodta, nincs esküvői ruhája és ez az első házasságánál meg is történt. A házasságkötő terembe is sírva ment be, mert tudta, nem hoz jó döntést és az álmai is ezt próbálták megüzenni neki:
Marcsi éppen ezért azt tanácsolta Edinának és Istvánnak, hogy igenis foglalkozzanak álmaikkal, ugyanis ők azt válaszolták, nem törődnek álmaik jelentésével. 

Szebeni István kíméletlenül őszinte embernek tartja magát, így azt is megmondja, ha egy ajándék nem tetszik neki - reagált egy következő kérdése. Kifejtette, ha nem tetszik a neki szánt ajándék, megköszöni és visszaadja, majd hozzáteszi adják oda valakinek, akinek szüksége van rá. 
Hozzátette, akivel közelebbi viszonyban vannak, azokkal meg szokták beszélni, ki mire vágyik és így ajándékoznak. „Akkor érdemes ajándékozni, ha az a másik félt, boldoggá teszi”- emelte ki Szebeni István. 

Borbás Marcsi, ha ideges, kibeszéli magából, de csak nagyon ritkán ordít. Szebeni Pisit, beül a kocsiba és ott üvölti ki magát. Som-Balogh Edina pedig általában a férjének ordítja el aktuális gondját. Szulák Andi, Edina és István bevallották, megnyugtatja őket, ha kiordíthatják magukat. 

A személyes körök Som-Balogh Edina történeteivel indultak, aki megosztotta mennyire vagány volt 14 évesen. Edina motorozás közben lefejelt egy hirdetőtáblát, de mivel barátai is a környéken voltak, letagadta, hogy az ő feje koppant akkorát:
Edinát egyszer megrohamozta egy tévés stáb New York-ban, ugyanis azt hitték, ő Christina Aguilera. Edina elmesélte, abban az időben hasonló frizurája volt, mint az amerikai énekesnőnek és a ruhája is hasonló volt, ahhoz, amit Christina Aguilera viselt az egyik klipjében. 

Marcsit legjobban a szövés kapcsolja ki, gyerekként pedig azzal ugrasztotta össze a falu asszonyait, hogy továbbadta a pletykákat. Ha valahol összetalálkoznak vele az emberek, egyből recepteket adnak neki. Marcsinak jól esik, ugyanakkor jó lenne velük másról is beszélgetni - fogalmazott. Szebeni István teljesen megértette, ő ugyanis rendszeresen témaötleteket kap a híradóhoz. 

Szebeni István felidézett egy korábbi, de annál emlékezetesebb riporteri munkáját, amikor átment úthengerrel a saját mikrofonján:
Azonban nem az úthengeres baki volt az egyetlen, amit megosztott Szulák Andiékkal. Ugyanis az is előfordult, úgy kezdődött el az élő adása, hogy ő ott sem volt: