„És mit lehet csinálni a falutokban?” – kérdik sokan, miután felcsillannak a szemek, ha a görögországi életünkről mesélek. A kevésbé kalandos kedvűek azon nyomban letesznek az utazás ötletéről, mikor meghallják a válaszomat: „Sétálni, úszkálni a tengerben, üldögélni a tavernában... nagyjából ennyit.” Nálunk nincsenek 3D mozik, bárokkal szegélyezett mulatónegyed, nincs csúszdapark, sem élménymedence. Nincsenek „all inclusive” szállodák, ahol színes koktélokat hurcolnak körbe a pincérek, nincs büfévacsora, és nincsenek animátorok, akik megtanítják a Macarena koreográfiáját az üdülő családok gyerekeinek.
„Akkor mégis mit csinál, aki hozzátok látogat?” – hangzik el a következő kérdés, mintha nyaralni kizárólag olyan helyen lehetne, ami szerepel az utazási irodák brosúráiban. Ilyenkor mindig elmesélem, hogy a szomszédaink közül azok, akik nem egész évben tartózkodnak a faluban, megérkezésük első három napjában rendszerint nem is tesznek mást, csak bámulják az erkélyükről a tengert és a szemközti szigeteket. A „passzív pihenés” után általában kis kertészkedésbe és ház körüli munkákba fognak, ha pedig történetesen nincs semmi aktuális tennivaló, a többi falubélinek segítenek kerítést festeni, paradicsommagot vetni vagy olajbogyót szedni.
Ha valaki huzamosabb ideig marad, és van lehetősége még többet tenni a közösségért, rendszerint ellátogatunk együtt valamelyik elhagyatott partszakaszra, ahol felhalmozódott a tengerjáró hajókról a vízbe vetett szemét. Ilyenkor egész nap a partot takarítjuk. Igen, szabadnapjainkon – még szabadabb napjainkon pedig citromot szedünk és limoncellót készítünk, fügét szüretelünk és lekvárt főzünk, valamint kenyeret, tortát vagy süteményt sütünk, és sokfogásos vegán lakomákat csapunk, amelyekre meghívjuk a barátainkat. Mindezt természetesen nem szemrehányóan említem – csupán egyszerű tényként, és hozzá kell tennem: semmivel sem tartom rosszabbnak, hasztalanabbnak, vagy uram bocsá’ lustának azt, aki a nyaralás első napján feltesz egy napszemüveget, hanyatt veti magát a gumimatracon, és tíz nap elteltével, csupán öt perccel a hazautazás előtt tápászkodik fel róla.
„Mégis mi ebben a nyaralás?” – szegezik nekem a kérdést, én pedig többnyire visszakérdezek: „mi a nyaralás abban, hogy amikor végre kreativitásom és energiám teljében vagyok, mert süt a nap, mert épp nem kell határidőkkel és rám kiszabott, kötelező feladatokkal küzdenem, mikor végre van időm és lehetőségem megmozgatni a testem, felfrissíteni az elmém, és inspirálni önmagam, egyszerűen csak tömöm magamba a reggelit, tízórait, ebédet, uzsonnát és vacsorát a hotel éttermében, a köztes időben pedig az élménymedence partján iszom a felvizezett Margaritákat, esetleg egy félnapos, szervezett buszos utazás során kipipálok minden kötelező látnivalót?”
A nyaralás persze – ahogyan maga az élet – nem fekete-fehér. Lehet aktívan pihenni akkor is, ha valaki a teljes ellátást választja, ahogyan lehet egész nap lazsálni egy farm holiday-jen is, ám egy bizonyos: a nemzetközi utazási trendek azt mutatják, egyre kevesebben választják a csomagajánlatokat, közülük is inkább a nagycsaládosok. Ellenben a főzővakációk és gasztrotúrák, a geoturizmus, és a digitális nomád lét egyre vonzóbb a nyaralók számára. Én idén negyedszerre tartok kora nyári Culinarium kalandnyaralást Toszkánában – és ez az első esztendő, hogy duplázunk is: olyan sokan vágynak rá, hogy üdülés közben elsajátítsák, hogyan kell pesztót döngölni, tésztát gyúrni, kávét pörkölni és elmerülni az olasz gasztronómia világában, hogy jobban várja a csapat a közös főzéseket, mint a heverészős szabad foglalkozásokat.
„Műveljük kertjeinket” – írta Voltaire a megnyugvás és békelelés örök érvényű módszereként a Candide-ban, és igaza van. Elsőre talán furán fest egy tapasztalt „all inclusive-járónak", mégis mi motiválhatja az embert arra, hogy „feladja a várva várt pihenést” azért, hogy kertész- vagy konyhai kesztyűt ragadjon. Ám belegondolva abba, hogy a kikapcsolódás a dolgos napokon sem azt jelenti legtöbbünknek, hogy hazamegyünk és nem csinálunk semmit, nem is olyan meglepő ez. Meló után sokaknak izgalmasabb beülni egy nyelvórára, elmenni egy DIY workshopra, leugrani az edzőterembe, mint egyszerűen csak heverészni a kanapén. Egyre többen vágynak rá, hogy a lazítás kreativitással és tanulással, az utazás a természetbe, a „lassú életbe” való visszatéréssel, a pihenés pedig tanulással és társadalmi felelősségvállalással párosuljon.
Steiner Kristóf írása
