Figyelem, nyugalom megzavarására alkalmas gondolatok következnek a barátság, a szülőség, a gyerekvállalás és az identitás témakörén belül! Jobb, ha nem söpörjük szőnyeg alá a problémákat, hanem beszélünk róluk, hiszen az idő nem old meg semmit, csak felerősíti a konfliktusokat. Készen állsz? Akkor lássuk azokat a szükségszerű vitahelyzeteket, amik a gyerek születésével rövidesen kialakulnak.
No.1. – A régi barátok
Mióta gyerekeim vannak, kirajzolódott egy konfliktus köztünk és az egyelőre még nem gyerekes, régi barátaink között. Nem fogalmazzuk meg a problémát, hiszen a gyerek a legnagyobb érték és maga a csoda számunkra! Kötelező örülni egymás gyerekeinek és boldogságának - ugye így van? De mondjuk ki! A kisgyerekes időszak éket verhet a barátok közé, hiszen változnak a prioritások, az értékek, az időbeosztás és a napi rutin. Ezt a békát nem volt könnyű lenyelnem, de segített az a gondolat, hogy az embernek más-más életszakaszában, más-más barátai lesznek. És ez így van rendben.
De ami még jobb, hogy az igazi barátságok ezt is átvészelik! Akiknek tényleg fontos vagy, azok megtanulnak táncolni veled az esőben.
No. 2. – A gyerekesek VS. (még) gyermektelenek
A gyerekesek és a nem gyerekesek között lehet a legtöbb feszültség és konfliktus. Nem szeretnék általánosítani, de nagyon sokszor tapasztalom ezt. Előfordul, hogy megjelenik egy kölcsönös lenézés: ilyenkor a gyerekesek egymás közt lesajnálva beszélnek a gyerektelenekről, és fordítva. Előbbiek azért, mert már értik és érzik, hogy mennyire más életminőséggel, tapasztalatokkal és önismereti kalandokkal jár a gyerekvállalás, ugyanakkor mondjuk ki azt is: van bennük egyfajta nosztalgiával kevert irigység is a régi életmódjuk után sóvárogva. Akkor még mindenki arra és úgy szórta el a pénzét, ahogy akarta, és szabadon gazdálkodhatott az idejével. Hiányzik? Persze! Ki az ostoba? Persze, hogy a másik!
A másik oldal pedig úgy gondolja, a gyerekesek lúzerek, mert már nem tudnak másról beszélni, csakis a gyerekről, egész nap gügyögnek és többes szám első személyben beszélnek: „Nekünk kijött egy újabb fogacskánk!” Soha nem lehet felhívni őket, mert nappal dolgoznak, este altatnak. Két szót nem lehet váltani velük, egyetlen gondolatot sem tudnak befejezni, mert olyan mondatok szakítják meg a monológjaikat, mint: „Ne öntsd ki a szörpödet!” vagy „Ne lépj a kocsik elé!” Kritika és ellenérzések ide vagy oda, szerintem a legtöbben mégis arra vágynak, hogy ők is szülők lehessenek.
A gyerekesek és a nem gyerekesek között lehet a legtöbb feszültség és konfliktus. Nem szeretnék általánosítani, de nagyon sokszor tapasztalom ezt. Előfordul, hogy megjelenik egy kölcsönös lenézés: ilyenkor a gyerekesek egymás közt lesajnálva beszélnek a gyerektelenekről, és fordítva. Előbbiek azért, mert már értik és érzik, hogy mennyire más életminőséggel, tapasztalatokkal és önismereti kalandokkal jár a gyerekvállalás, ugyanakkor mondjuk ki azt is: van bennük egyfajta nosztalgiával kevert irigység is a régi életmódjuk után sóvárogva. Akkor még mindenki arra és úgy szórta el a pénzét, ahogy akarta, és szabadon gazdálkodhatott az idejével. Hiányzik? Persze! Ki az ostoba? Persze, hogy a másik!
A másik oldal pedig úgy gondolja, a gyerekesek lúzerek, mert már nem tudnak másról beszélni, csakis a gyerekről, egész nap gügyögnek és többes szám első személyben beszélnek: „Nekünk kijött egy újabb fogacskánk!” Soha nem lehet felhívni őket, mert nappal dolgoznak, este altatnak. Két szót nem lehet váltani velük, egyetlen gondolatot sem tudnak befejezni, mert olyan mondatok szakítják meg a monológjaikat, mint: „Ne öntsd ki a szörpödet!” vagy „Ne lépj a kocsik elé!” Kritika és ellenérzések ide vagy oda, szerintem a legtöbben mégis arra vágynak, hogy ők is szülők lehessenek.
No. 3. – A filozófiák háborúja
Most jön a fekete leves! Igazi Star Wars történet, ami a gyerekes családok között zajlik. A jó és a rossz nagy összecsapása megy végbe mosolyok és orrok alatt eldünnyögött megjegyzések közepette. A sötét oldal és az ellenállók hadakoznak, csak az nem tiszta, hogy ki kicsoda, és ki mivel vívta ki a másik ellenszenvét. Ellentét például a mosipelusosok VS. eldobhatósok között. De szemben állnak az anyatejesek és a tápszeresek, a hordozós családok és a babakocsisok, az orvos és gyógyszer pártiak és az alternatív gyógymódok híve, a magánsulisok és állami iskolát választók, valamint a dolgozó és a főállású anyák is - a sor gyakorlatilag végtelen. Egészítse ki mindenki a saját tapasztalatai szerint, biztos vagyok benne, hogy még sok-sok ellentétpárt tehetünk hozzá. Holott minden szülőnek ugyanaz a célja: mindenki a legjobbat akarja a gyerekének. Meggyőződésem, hogy ha összezárnánk egy szobában ezt a sok (látszólag) ellentétes felfogású szülőt, és egy gyerek elkiáltaná magát előttük, hogy éhes, egy emberként ugranának, hogy megetessék.
Legyen béke és elfogadás!
Miért van az, hogy sokan nehezen fogadnak el egy más szemléletű nevelési rendszert? Azért, mert a gyereknevelésben az identitás találkozik az értékekkel. Ezeket védjük és óvjuk a legjobban, ha pedig sérelem ér minket, automatikusan védekező pozíciót veszünk fel.
Amikor két, látszólag ellentétes nevelési filozófiát valló szülő találkozik, néha háborúba torkollik a beszélgetés, ha nem figyelnek eléggé a szavaikra. Mi a megoldás? A legfontosabb a tudatosítás. Érdemes végiggondolni, mi az, ami nekünk sem esne jól. Ha ezt tudatosítottuk magunkban, akkor könnyebben tudunk kommunikálni az ellentétes álláspontokról.
Ha valami nem tetszik vagy böki az ember csőrét, érdemes elemezni az adott szituációt és beszélni az érzésekről. Mindenkinek joga van az érzéseihez! El lehet mondani, hogy „nekem idegen az a módszer” vagy „feszültséget okoz számomra az, ha...” Ezek normális mederbe terelik vagy tartják a beszélgetést.
Amikor két, látszólag ellentétes nevelési filozófiát valló szülő találkozik, néha háborúba torkollik a beszélgetés, ha nem figyelnek eléggé a szavaikra. Mi a megoldás? A legfontosabb a tudatosítás. Érdemes végiggondolni, mi az, ami nekünk sem esne jól. Ha ezt tudatosítottuk magunkban, akkor könnyebben tudunk kommunikálni az ellentétes álláspontokról.
Ha valami nem tetszik vagy böki az ember csőrét, érdemes elemezni az adott szituációt és beszélni az érzésekről. Mindenkinek joga van az érzéseihez! El lehet mondani, hogy „nekem idegen az a módszer” vagy „feszültséget okoz számomra az, ha...” Ezek normális mederbe terelik vagy tartják a beszélgetést.
Visszatérve a barátokra, nekik még egyszerűbb őszintén elmondani azt, mire van szükségünk: „Figyu, haver! Ezer éve nem beszélgettünk egy jót. Nekem jó emlékeim és érzéseim vannak ezekről a baráti sörözésekről. Szeretnék veled úgy találkozni, hogy csak ketten vagyunk, és tudunk érdemben beszélgetni.”
Az előbbi pár mondat igazán őszinte és korrekt. Lehet tudni, hogy mi a szándék a mondandó mögött. A köztudatban az őszinteséggel kéz a kézben jár a veszély, hogy az igazság bántó lehet más emberek számára. Az őszinteség azonban nem egyenlő a nyers stílussal. Az őszinteség nem feltétlenül bántó! Az őszinteség párosulhat toleranciával és tisztelettel is. Persze előfordulhat, hogy nem a megfelelő hangot ütjük meg, vagy ha el is találjuk, a másiknak talán nehezére esik meghallani a mondandónkat. Van ilyen! De az egyenes beszéd még így is sokkal jobb a ferdítésnél vagy az elhallgatásnál, mert utóbbiak olyan koordináta-rendszert teremtenek, ahol előbb-utóbb senki nem igazodik ki.
Azt tanácsolom, hogy kíváncsisággal és nyitottsággal legyünk mások iránt. Képviseljük azt az álláspontot, hogy az alapesetben a másik perspektívája (igazsága) ugyanolyan létjogosultsággal bír, mint a sajátunk. Így könnyebb toleránsnak is lenni. Ne feledjétek: az igazi terápia az, ahogyan egymással bánunk!
Vadas János
kispapacoach
Vadas János
kispapacoach
