Apa keresi a pénzt, anya vigyáz a gyerekre - sokan így képzelik a kicsi születése utáni pár évet. De mi van akkor, ha mégsem jön össze a babaprojekt, mert nincs meg a harmónia otthon? Vadas János kispapacoach egy történeten keresztül meséli el, mi köze van az önmunka hiányának a gyermektelenséghez.
Akik rendszeresen követik itt, a LifeTV oldalán az Apaság topikot, már olvashatták az egyik korábbi cikkemben, hogy sok apa azt gondolja a gyermeke születése előtt: nem szükséges felkészülnie az új szerepére, hiszen majd adja magát a helyzet. Rosszabb esetben az is eszébe juthat, hogy a kicsit majd ellátja a párja, és a család többi női tagja. Hiszen így van ez már, mióta világ a világ, nem igaz? Az anyák „belehalnak” a család gondozásába, az apák „belehalnak” a család fenntartásába. Akkor ez a deal! Rendben is volnánk. Na, nem egészen!
Ha én lennék Kabos Gyula, azt mondanám: „Kérem alássan! Itt csak ne tessék belehalni semmibe! Nem lesz itt semmifelé meghalás!” Elvégre a gyereknek boldog szülőkre van szüksége. És itt jön a képbe az önmunka. Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, szeretném elmesélni az egyik ügyfelem történetét. Nevezzük őt Ádámnak, a feleségét pedig Évának. Már 7-8 éve házasok, biológiailag alkalmasak gyermekvállalásra, és szeretnének is babát. Ádám különösen, de állítása szerint Éva is. Mégsem jön a baba. Ettől boldogtalanok, Ádám pedig időnként dühöt is érez. A probléma fő oka, hogy nem, vagy alig élnek házas életet. Ádám arról panaszkodik, hogy azt hitte, hogy 40 fölött és a gyerekek után fog beköszönteni náluk ez az időszak. Álmában sem gondolta volna, hogy 40 alatt és a gyerekek előtt lesznek gondjaik a hálószobában. Hogy jutottak idáig? Miért van az, hogy szeretnének valamit, de ellenkezőleg cselekednek? Miért szabotálják a saját boldogságukat? És szándékosan írok többesszámot, mert ketten terelték magukat ebbe az irányba.
Ha én lennék Kabos Gyula, azt mondanám: „Kérem alássan! Itt csak ne tessék belehalni semmibe! Nem lesz itt semmifelé meghalás!” Elvégre a gyereknek boldog szülőkre van szüksége. És itt jön a képbe az önmunka. Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, szeretném elmesélni az egyik ügyfelem történetét. Nevezzük őt Ádámnak, a feleségét pedig Évának. Már 7-8 éve házasok, biológiailag alkalmasak gyermekvállalásra, és szeretnének is babát. Ádám különösen, de állítása szerint Éva is. Mégsem jön a baba. Ettől boldogtalanok, Ádám pedig időnként dühöt is érez. A probléma fő oka, hogy nem, vagy alig élnek házas életet. Ádám arról panaszkodik, hogy azt hitte, hogy 40 fölött és a gyerekek után fog beköszönteni náluk ez az időszak. Álmában sem gondolta volna, hogy 40 alatt és a gyerekek előtt lesznek gondjaik a hálószobában. Hogy jutottak idáig? Miért van az, hogy szeretnének valamit, de ellenkezőleg cselekednek? Miért szabotálják a saját boldogságukat? És szándékosan írok többesszámot, mert ketten terelték magukat ebbe az irányba.
Ádámnak és Évának is van egy családi története, amit hosszú lenne most elmesélni. A lényeg, hogy mind a ketten ismétlik az otthonról hozott mintákat, amik (egyelőre) gyermektelen állapotot eredményeznek. Ez leírva világosnak tűnik, de persze nem ilyen egyszerű a helyzet. A pár tagjaiban közös vonás, hogy semmilyen külső segítséget nem fogadnak el, hiszen nem látják be, hogy baj van. „Miért is lenne?” – gondolják. Szerintük ez egy rajtuk kívül álló probléma. Csakhogy ez egy hazugság, amivel megfosztják magukat attól az élettől, amire vágynak. Nem rossz szándék vezérli őket, egyszerűen arról van szó, hogy nem tudatosan vannak jelen a párkapcsolatukban. Mind a ketten ragyogó karriert futnak be, és értékes szellemi munkát végeznek, jól átlátják a helyzeteket, de mégsem elég tudatosak. Enélkül viszont nincs megoldás a problémájukra! A gyermeknemzés és szülés ugyanis részben fizikális folyamat, de sokkal inkább a lélek munkája. Mint ahogy maga a gyermek érkezése is spirituális jelenség, illetve a kicsi nevelése is legalább annyira a szív, mint az elme munkája. Ahhoz, hogy családot alapíthassanak Ádámék, dolgozniuk kell saját magukon, és ezzel párhuzamosan a közöttük lévő problémákat is sorra kell venniük, utána pedig a gondok kiküszöbölése következik.
Ha nem vagy rendben magaddal, egy párkapcsolatban sem teljesíthetsz jól. Ahhoz, hogy fejlődj, és megismerd magad, kemény önmunka vár rád, ami nem csupán intellektuális tevékenység, hanem szívmunka is. Hajlamos vagyok a kiüresedett és elidegenedett nyugat-európai kultúrát hibáztatni azért, hogy sok-sok Ádámhoz és Évához hasonló pár kóvályog a világban, de egy szinten túl már nem szabad mindent a társadalom számlájára írnom. Szerencsés korban élünk abból a szempontból, hogy soha nem állt még rendelkezésünkre ilyen sok mentálhigiénés módszer, mint napjainkban. Csak győzzünk válogatni! Ott a családállítás, a coaching, a pszichológia, a reiki, a jóga, a légzéses meditációk, a mindfulness, az asztrológia, és még sorolhatnánk a végtelenségig. Ennek ellenére sajnos elég kicsi a hajlandóság az emberekben arra, hogy ilyen bizonytalannak tűnő, spiri dolgokkal foglalkozzanak. Még a végén fény gyúlna a sötétben, és amit ott találnának, félelmetesebb volna, mint ez a megnyugtató vaksötét. Viszont a vaksötét hazugság. Kellemes és langymeleg, de hazugság. Az önmunka maga a lámpagyújtás. Senki nem ígéri, hogy kellemes lesz, de legalább igaz.
Vadas János
kispapacoach
kispapacoach
