„Minden apa emlékezzen rá, hogy egy nap a gyermekei nem a tanácsait, hanem a példáját fogják követni.”
/Charles Kettering/
/Charles Kettering/
Hogyan jön össze a karácsony az apasággal? Az én fejemben úgy, hogy az apa a vallás hordozója a családban. Így karácsonykor (vagy más vallások nap-éj egyenlőségi rítusában) megtérve dolgozói szerepéből, elfoglalhatja családfő pozícióját és gondoskodhat szerettei szellemi és lelki megemeléséről. Rémisztően komolyan hangzik! Hol van az embernek ideje, meg ereje arra, hogy a család lelki pásztora legyen? Arra nincs erőnk, hogy heti egyszer elmenjünk focizni. Szerintem mégis megér egy misét az, hogy átgondoljuk, hogyan tud az apa nemcsak anyagi, hanem spirituális értelemben is családfő lenni.
A gyerekek életük korai szakaszában elsősorban az „élet élését” lesik el, és tanulják meg a szüleiktől, főleg az utánzás módszerével. Ezek szerint tehát a gyermekeink nevelését tekintve az egyik legfontosabb szempont az, hogy mi magunk, apaként, férjként és más minőségben hogyan viselkedünk. Alszunk-e eleget, gondoskodunk-e saját testi, lelki és szellemi jólétünkről, fejlődésünkről? Hiába várjuk el a gyerektől, hogy legyen kreatív, beszéljen választékosan, olvasson sokat, ha mi magunk egész nap a telefonunkat nyomkodjuk.
Mostanra számos, főleg külföldi kutatás bizonyította, hogy azok a gyerekek, akikkel az apjuk sokat játszik, beszélget és kiveszi a részét a „nevelésükből”, jobban tanulnak, adott feladatra több és variábilisabb megoldást hoznak, érzelmileg stabilabbak, és kiegyensúlyozottabbak felnőttkori kapcsolataikban. Tehát igenis van tétje, hogy az apa hogyan és milyen minőségben van jelen a családja életében. Elsősorban ugyanis saját példánkkal tanítjuk lányainkat és fiainkat.
Mivel egy férfi nem képes szülni, így marad a szellemi teremtés lehetősége, amit a hagyományokban is fellelhetünk. Megfigyelhető az egyes vallásokban, kultúrákban és természeti törzsek szokásaiban, hogy az apa a gyermekek első tanítójaként vállal szerepet. Amikortól a gyerekek képesek beszélni, egyes vallások előírják, hogy rövidebb imákat vagy imarészleteket tanítson nekik az apa. Ő ruházza át a hagyományt, a családi fegyvereket, iratokat és emlékeket, a családfát, a címet, a címert, valamint a könyvtárat. Klasszikus családfőként előimádkozik az étkezéseknél, vagy ő az, aki felkér erre valakit. Az apa feladata, hogy gyermekeit a vallás, az erkölcs szabályaira nevelje, és csak ezután következik a világi tudás, a kenyérkereső ismeretek átadása. Később az apa választja ki gyermekei tanítóját. A kőszívű ember fiai című Jókai regényben is az apa az, aki halálos ágyán elrendeli fiai sorsát. Számomra meghatározó emlék az, ahogy a filmadaptációban a Baradlay Kázmért alakító Majos Tamás elrendeli Ödön, Richárd és Jenő életét. Különösen az a kőszívűség, ahogy ezt megteszi. Szerintem egy apát inkább a bölcs szeretet, a nagyvonalúság kellene, hogy jellemezzen, mintsem a saját gyerekeit figyelmen kívül hagyó ridegség vagy öncélúság.
Mi az, amit mi, modern apák ebből levonhatunk következtetésként, és felhasználhatunk a saját és a családunk életének felemelésére? Hát ez egy elég kemény, de aranydió! Mielőtt rátérünk gyermekeink tanításának kérdésére, érdemes kitérni önmagunkra is. Te, kedves olvasó, mit teszel a saját lelki és szellemi fejlődésedért? Van-e olyan módszered, ami kiragad a mókuskerékből? Mi hoz számodra megnyugvást és feltöltődést? Ha döntened kell, mi alapján teszed, és ha kilátástalan helyzetbe kerülsz, honnan merítesz erőt, reményt és hitet?
Már azon túl, hogy sokan (il)legális drogokhoz nyúlnak. Szenteste biztos eljönnek az angyalok, ha van egy kis THC a kuglófban. Na, de a viccet félretéve, a kokainos tojáslikőr.... nem bírok magammal. Elnézést! Szóval szerintem a módszer majdnem mindegy is, (már ha nem szintetikus), feltéve, ha képes arra, hogy csatlakozzunk valamihez, ami nálunk nagyobb, szellemi és lelki értelemben is. Én személy szerint ide sorolom például az olvasást. Nincs is annál felemelőbb, mint karácsony másnapján, a fa alatt, a fenyőillatban, egy forró kávé mellett mélyenszántó gondolatokat olvasni, amíg a gyerekek alszanak. Néha egyedül lenni, saját magunkkal. Csöndben lenni, és csak befelé figyelni. Szabó Lőrinc unokája, Gáborjáni Réka szavait idézem:
A gyerekek életük korai szakaszában elsősorban az „élet élését” lesik el, és tanulják meg a szüleiktől, főleg az utánzás módszerével. Ezek szerint tehát a gyermekeink nevelését tekintve az egyik legfontosabb szempont az, hogy mi magunk, apaként, férjként és más minőségben hogyan viselkedünk. Alszunk-e eleget, gondoskodunk-e saját testi, lelki és szellemi jólétünkről, fejlődésünkről? Hiába várjuk el a gyerektől, hogy legyen kreatív, beszéljen választékosan, olvasson sokat, ha mi magunk egész nap a telefonunkat nyomkodjuk.
Mostanra számos, főleg külföldi kutatás bizonyította, hogy azok a gyerekek, akikkel az apjuk sokat játszik, beszélget és kiveszi a részét a „nevelésükből”, jobban tanulnak, adott feladatra több és variábilisabb megoldást hoznak, érzelmileg stabilabbak, és kiegyensúlyozottabbak felnőttkori kapcsolataikban. Tehát igenis van tétje, hogy az apa hogyan és milyen minőségben van jelen a családja életében. Elsősorban ugyanis saját példánkkal tanítjuk lányainkat és fiainkat.
Mivel egy férfi nem képes szülni, így marad a szellemi teremtés lehetősége, amit a hagyományokban is fellelhetünk. Megfigyelhető az egyes vallásokban, kultúrákban és természeti törzsek szokásaiban, hogy az apa a gyermekek első tanítójaként vállal szerepet. Amikortól a gyerekek képesek beszélni, egyes vallások előírják, hogy rövidebb imákat vagy imarészleteket tanítson nekik az apa. Ő ruházza át a hagyományt, a családi fegyvereket, iratokat és emlékeket, a családfát, a címet, a címert, valamint a könyvtárat. Klasszikus családfőként előimádkozik az étkezéseknél, vagy ő az, aki felkér erre valakit. Az apa feladata, hogy gyermekeit a vallás, az erkölcs szabályaira nevelje, és csak ezután következik a világi tudás, a kenyérkereső ismeretek átadása. Később az apa választja ki gyermekei tanítóját. A kőszívű ember fiai című Jókai regényben is az apa az, aki halálos ágyán elrendeli fiai sorsát. Számomra meghatározó emlék az, ahogy a filmadaptációban a Baradlay Kázmért alakító Majos Tamás elrendeli Ödön, Richárd és Jenő életét. Különösen az a kőszívűség, ahogy ezt megteszi. Szerintem egy apát inkább a bölcs szeretet, a nagyvonalúság kellene, hogy jellemezzen, mintsem a saját gyerekeit figyelmen kívül hagyó ridegség vagy öncélúság.
Mi az, amit mi, modern apák ebből levonhatunk következtetésként, és felhasználhatunk a saját és a családunk életének felemelésére? Hát ez egy elég kemény, de aranydió! Mielőtt rátérünk gyermekeink tanításának kérdésére, érdemes kitérni önmagunkra is. Te, kedves olvasó, mit teszel a saját lelki és szellemi fejlődésedért? Van-e olyan módszered, ami kiragad a mókuskerékből? Mi hoz számodra megnyugvást és feltöltődést? Ha döntened kell, mi alapján teszed, és ha kilátástalan helyzetbe kerülsz, honnan merítesz erőt, reményt és hitet?
Már azon túl, hogy sokan (il)legális drogokhoz nyúlnak. Szenteste biztos eljönnek az angyalok, ha van egy kis THC a kuglófban. Na, de a viccet félretéve, a kokainos tojáslikőr.... nem bírok magammal. Elnézést! Szóval szerintem a módszer majdnem mindegy is, (már ha nem szintetikus), feltéve, ha képes arra, hogy csatlakozzunk valamihez, ami nálunk nagyobb, szellemi és lelki értelemben is. Én személy szerint ide sorolom például az olvasást. Nincs is annál felemelőbb, mint karácsony másnapján, a fa alatt, a fenyőillatban, egy forró kávé mellett mélyenszántó gondolatokat olvasni, amíg a gyerekek alszanak. Néha egyedül lenni, saját magunkkal. Csöndben lenni, és csak befelé figyelni. Szabó Lőrinc unokája, Gáborjáni Réka szavait idézem:
„Minek gyújtsak fényt magamban?”
– kérdi.
„Még kiderül, hogy amit annak fényében meglátnék, riasztóbb, mint ez a félhomály...”
Az ünnepek alkalmat adhatnak arra, hogy elég bátrak legyük ahhoz, hogy bele merjünk nézni ebbe a félhomályba. Bölcs dolog ezt az időszakot a befelé figyelésre használni. Számot vetni és elbúcsúzni attól, aki már elöregedett bennünk és lassan elhal, hogy aztán fel tudjunk támadni egy erősebb, bölcsebb minőségben. Itt az ideje, hogy megtaláljuk a bennünk pilácsló mécs fényét, és felélesszük, hogy megmelegedhessünk saját belső fényünk mellett, és aztán képesek legyünk azt elvinni családunkhoz és az egész világnak is. Azt hiszem, ez lenne az igazi karácsonyi ajándék: ha mindenki saját fényét ajándékozná a világnak.
Boldog ünnepeket!
Vadas János írása
#kispapacoaching
