Miért gördülnek elénk bizonyos akadályok és megoldandó feladatok? Létezik-e olyan, hogy sorsfeladat, mit jelenthet ez, és hogyan ismerhetjük fel, hogy a mi életünkben mi számít annak? Peller Mariann ezekre a kérdésekre kereste a választ Dr. Hevesi Krisztával és Pokorny Liával.
Mariann kezdésként arra kérte vendégeit, mondják el, milyen érzéseik vannak a sors kifejezés kapcsán. Kriszta úgy látja, az eleve elrendeltség gondolatának negatív aspektusai is vannak, de őt személy szerint boldoggá teszi, hogy úgy érzi, utolérte a sorsa. Ennek kapcsán a kedvenc Szondi Lipót idézetét is elárulta, ami így hangzik: „Vesd le a sorsot, mint egy rossz ruhát, hogy ha negatív.” „De én azt hiszem, hogy pont jó ruhában vagyok” – tette hozzá mosolyogva a szexuálpszichológus.
Lia szerint ugyan megvan a szabad akaratunk, az élet sokszor terelget minket. Az utat mindenképp meg kell tennünk, az viszont csak rajtunk áll, hogy autóval, biciklivel, gyalog vagy hátrafelé indulunk el. Krisztának az a tapasztalata, hogy nem mindegy, hány kerülőutat teszünk meg mindeközben, nála például szükség volt GPS-re. Lia ezzel szemben 3 éves kora óta tudja, hogy a színészet az ő útja. „Annyira mélyen tudtam, hogy ezzel van dolgom, hogy nem éreztem, hogy az élet miért nem igazol vissza” – mondta a színésznő, majd elmesélte, hogy milyen fordulat hozott új lehetőségeket számára:
Mariann megállapította, hogy Lia és Kriszta mindketten az emberi lelkek gyógyításával foglalkoznak, csak az eszközeik térnek el. „Egyébként most én ezt hozzáteszem, hogy ha nem színész lettem volna, mindig ezt mondtam magamnak: pszichológiát tanultam volna” – árulta el Lia, aki úgy gondolja, kell az önismeret ahhoz, hogy az ember őszintén tudjon beszélni a színpadon. Szerinte a jó színész olyan, mint egy csatorna, eszköze van arra, hogy át tudja adni, ami benne megtörténik.
A színésznő arról is beszélt, hogy addig kapunk meg újra és újra egy feladatot, amíg nem sikerül megoldanunk azt, vagy lerakni valami mást, ami hátráltat minket. Míg Lia a nehézségeket kapta, Krisztának a pofonokból jutott bőven, hogy vegye már észre a jeleket. Idővel ráérzett a pozitív pszichológia lényegére, miszerint csak rajtunk áll, hogy hogyan élünk meg egy szituációt. Utólag sikerült tudatosítania a régmúlt eseményeinek üzeneteit, és ezeket arra használta fel, hogy építse magát és segítsen másoknak.
„Szerintetek választjuk vagy adják a sorsfeladatot? Ti miben hisztek?” – kérdezte Mariann. Lia szerint a lehetőségek megadatnak, kapjuk őket. „Amikor azt gondolom, hogy olyan állapotban vagyok, vagy az utamon vagyok, akkor egyszer csak körém gyűlnek a lehetőségek, az emberek, magától” – mesélte Lia, aki úgy érzi, el kell fogadni a dolgok rendjét, az viszont csak rajtunk múlik, hogy mit kezdünk vele. Kriszta álláspontja az, hogy nem mi választjuk, hogy miben vagyunk tehetségesek, a mi dolgunk csak az, hogy hagyjuk kibontakozni ezt a tálentumot.
Ezután Gyurkó Katalin védikus asztrológus is csatlakozott a beszélgetéshez. Lia és Kriszta képletei alapján azt vizsgálta, milyen sorsfeladataik vannak, és hol tartanak a teljesítésükben. A szakértő szerint a sorsfeladat valami olyan dolog, amiben tartozásunk van, és ezért az aktuális életünkben fókuszba helyezzük. Katalin úgy látja, Krisztánál mindennek a racionalitás az alapja, és nagyon erős a nőisége. Korábbi életeiben túlságosan önálló, és akár türelmetlen is volt. Minden, ami az alkalmazkodással kapcsolatos, és amihez türelem kell, az tartozik Kriszta sorsfeladatához. Lia pedig a kötődés-elengedés finom egyensúlyát tanulja. Ez csak nehéz búcsúkon keresztül sikerülhet, így tanulhatja meg megszerezni és élvezni a saját önállóságát. Az asztrológus végül kijelentette, hogy Lia és Kriszta is a helyükön vannak.
„Liát egy kicsit ilyen életfeladatként a második felemnek élem meg, mert pont az van meg benne, ami belőlem hiányzik” – mondta Kriszta, aki azt is bevallotta, hogy ő tulajdonképpen, Liához hasonlóan színésznő szeretett volna lenni:
