Advent közepén járunk, amikor írom ezt a cikket, és megint egy újabb vidéki városba sodort a nagyvállalati tréning világa. Decemberre én már a téli álmát alvó medvére hasonlítok, és nehezen indultam el a ködben, a sötétben a 200 km-es útra. Vigasztalt a tudat, hogy sok apatársam van éppen ugyanígy úton, dolgozik távol a családjától, ingázik, csak, hogy megteremtse a családi fészek biztonságát. De mi hajtja ezeket a férfiakat, apákat? Mi segíti őket abban, hogy sötét hajnalban a meleg családi ágyból kibújva, egyik talpukat a másik után téve, elinduljanak a fürdőszoba felé és utána kimenjenek a világba? Kötelességtudat, kalandvágy, kíváncsiság, kényszer? Vagy a robotpilóta üzemmód? Biztos néha ez, néha az. De vajon hány apa tud megállni egy pillanatra és feltenni magának a kérdést: „Tényleg?! Milyen céllal is keltem ma fel?”
A hosszú és boldog élethez hozzátartozik, hogy legyen egy magasabb rendű cél, amiért érdemes minden reggel beizzítani a motorokat. Mert mi is az a boldogság? Szerintem egy pillanat. Vagy pillanatok. A jelenben lenni, megélni az „itt és most-ot”. Talán. De semmi esetre sem pénz, hírnév vagy csillogás. Sokkal inkább a személyes célok, a belső motivációk és a szabadság valamilyen keveréke.
Célok még szoktak lenni, de az már kérdéses, hogy mennyire személyesek. Az nem személyes cél, hogy XY vállalat éves „lónyál terméke” meghaladja a csillagos eget. Az sem személyes cél, hogy kell egy hátsó kerekes, lesötétített bajor autó. Attól ugyanis sem az ember, sem a világ nem lesz több.
Amikor az ügyfeleimet kérdezgetem a belső motivációjukról, mindig támad egy csöppnyi csönd. Sokan már olyan régóta repülnek robotpilótával, nagyon nehéz hirtelen (vagy nem hirtelen) felidézni, mik is az ő belső motivációi. Lehet, hogy régen volt ott szakmai kíváncsiság, amit kioltott egy cég sematikus feladat központúsága. Lehet, hogy volt ott bizonyítási vágy, önkifejezés, önmegvalósítás, de idővel ezek elfelejtődtek.
A szabadság kérdése pedig még keményebb dió, mert sokszor még a legelemibb ügyeinkben sem dönthetünk saját hatáskörben.
Hervasztónak tűnik a helyzet, de maradjunk pozitívak és irányítsuk a figyelmünket! Hova is? Hát a célra! Mi az, ami miatt érdemes minden reggel felkelni? Hogyan találhatunk rá arra a kis motorra és ha megvan, hogyan indítsuk be? Készítsünk egy listát azokról a dolgokról, amiket csinálni szeretünk. Ha megvan, akkor újabb listát arról, milyen értékek, erősségek vannak bennünk? (tudás, tapasztalat tehetség) Ha ezzel is készen vagyunk, megyünk tovább, nehezedik a pálya és még van két fontos kérdés, hogy rátaláljunk belső mozgatórugónkra. Tedd fel magadnak a kérdést kedves apatársam: mi az, amiért mostanában fizetnek neked? És mire van szüksége a világnak most tőled? Ott, ahol ez a 4 kérdés találkozik, ahol átfedés van, kikristályosodik az a kis motor, ami segít neked minden reggel elindulni. A japánok ezt úgy nevezik: IKIGAI.
Az adventi időszak hatalmas lehetőséget hordoz magában a fejlődésre: felkészülés a fény ünnepére. Lehetőség minden apa számára is, hogy kicsit újjászülessen azzal, hogy megválaszolja magában a fenti kérdéseket, és engedi, hogy a lelke rátaláljon saját, belső fényére. Az adventi hagyomány az emberi aktivitás lényegét fejezi ki szimbolikusan: ha az ember befelé tekint, azaz nagy figyelemmel tanul, dolgozik, elmélkedik, egyedül teszi meg útját a fényig; a fény közös, mindenki számára elérhető.
A megtalált közös lángnál mindenki meggyújthatja a saját fényét, és kihozhatja a többieknek, azaz nem rejti el magának, hanem odaadja a közösségnek, hogy ezáltal egyre melegebb és világosabb legyen ebben a hideg világban.
Vadas János írása
