Talkshow

Ki és miért nevezte Dér Henit Fionának?!

2019.12.02. I 10:11
Dér Henit Fionának hívta exvőlegénye, Hódi Pamelának kihat intim együttléteire, ha nincs megelégedve magával. Nagy Réka pedig egy verseny kedvéért 2,5 hónap alatt 11 kilótól szabadult meg. Minderről pedig azért beszéltek, mert a Női titkok Várkonyi Andinál legutóbbi epizódjának témája a testkép volt.
A műsor elején kielemezték a lányok, hogy kinek milyen a testalkata, majd arról beszélgettek, hogy világszerte változó a nőideál. 

Nagy Réka elsőként Jennifer Lopezt említette ideálként, akiről a többiek is teljes áhítattal nyilatkoztak – teljesen jogosan. Réka szerint mindenkinek meg kellene találnia a számára megfelelő testalkatot, ha valaki nem vékony típus, ne akarjon csontsovány lenni. Mindenkinek megvannak az adottságai, és azt kellene erősítenie.

Pamela elmesélte, a szülés előtt elégedett volt a testével, habár melleit már akkor megcsináltatta. Kislánya születése óta azonban folyamatosan küzd 3 kiló felesleggel, amit nem tud leadni.
Heni is egyetértett Rékával abban, hogy sok ember elérhetetlen ideálokhoz szeretne hasonlítani. Heni gondolkodott rajta, hogy megműttesse a melleit, de rájött, hogy így is jól érzi magát. 
Várkonyi Andi elmondta, ő például nem hajlandó egy adott méretnél nagyobb ruhát venni. Ha úgy érzi, hogy felszedett egy kicsit és egy számmal nagyobb farmert kellene vennie, inkább addig nem vásárol, míg újra passzol rá az eredeti mérete. 

Nagy Réka arról számolt be, hogy egy modellverseny miatt 2,5 hónap alatt 11 kilót fogyott. Először az interneten keresett diétákat, majd rájött, hogy hosszútávon csak az jelent megoldást, ha megváltoztatja az életmódját. 

Dér Heni elmesélte, exvőlegénye Fionának hívta őt. Az énekesnő miatta kezdett el sportolni: elsődleges célja az volt, hogy megmutassa, képes rá, aztán saját maga miatt folytatta a mozgást.  
Hódi Pamela pedig arról beszélt, kihat az intim életére, ha nincs megelégedve magával:

Az adás egy pontján betoppant Schönekker László személyi edző, táplálkozási szakértő, aki nem üres kézzel érkezett: egy pizzával lepte meg a lányokat. Laci elmondta, néha igenis szabad ilyeneket enni, mert nem lehet mindig mindent megvonni a testünktől. 

Később előkerült egy mérleg is, amire csak Várkonyi Andi és Dér Heni pattant fel. Be is vállalták az adásban, hogy mennyit mutat a mérleg:
Hosszas kérlelés után Pamela is ráállt a mérlegre, azt viszont nem árulta el, mennyit mutatott. A fiatal anyukát meglepte, amit látott - több mint amire számított.

Réka azt mondta, azért nem áll rá a mérlegre, mert nála mindig is a centik számítottak. Laci egyetértett vele, az ő vendégei le is vannak tiltva a méreckedésről. Az étkezés tekintetében hat napig kéri vendégeit, hogy azt fogyasszák, amit ő javasolt, a hetedik napon viszont azt ehetik, amit szeretnének. Egy idő után ez a „csalónap” is csak kis mértékben lesz jelen, hiszen egyre kevesebbet tudunk majd enni, és talán nem is kívánjuk már annyira a „bűnözést”.