Talkshow

Suzy: „Mindenki tudja, min mentem keresztül ebben a 7 hónapban”

2019.11.28. I 23:12
Suzy retteg a fogorvostól, Csordás Tibi sokszor adott már kölcsön, de sosem kapta vissza a pénzét, Völgyi Zsuzsi pedig képtelen titkot tartani. Ilyen és ehhez hasonló érdekességeket osztottak meg magukról a sztárok a Nyugi! Köztünk marad… csütörtöki adásában.
Már a műsor első kérdését is őszinte válaszok követték. Tibi bevallotta, hogy gyerekként sem tulajdonított nagy jelentőséget az időnek, sok vitát szült, hogy gyakran nem a megbeszélt időpontra ért haza. Zsuzsi is eleven, rosszcsont gyerek volt, de mindemellett tisztelettudó. „Én azért lógtam a suliból, hatodiktól, voltak ilyenek, hogy történelem órára rendszeresen nem jártam be” – vallotta be az énekesnő. Az órakerülés nem nemtörődömségből fakadt, Zsuzsi kedvét ugyanis a tanárnő hozzáállása vette el, aki kijelentette, hogy hármasnál jobb jegyet nem kaphat nála. Suzyt szigorúan fogta édesapja, két testvérével tartottak tőle. Sose bántotta őket, de a tekintete azonnal rendet parancsolt.

A következő kör az érzelmekről szólt. A találkozás egy régi szerelemmel minden vendégre máshogy hat. Tibi elismerte, hogy érzéseket vált ki belőle, ha összefut az exeivel, Suzyt felkavarja egy ilyen viszontlátás, Zsuzsit viszont cseppet sem hatják meg a volt pasijai. „Szemét vagyok, nem érdekel” – jelentette ki az énekesnő, és meg is indokolta, mi ennek az oka:
Szulák arra is kíváncsi volt, kinek mondanák el a sztárok, ha nyernének a lottón. Tibi azt válaszolta, senkinek, ugyanis elég sokan húzták már le anyagilag. „Én rengeteg barátomnak adtam már kölcsön, rengetegnek, nem kaptam vissza, szinte senkitől nem kapom vissza. Mindig az van, hogy kihasználják az ember jóindulatát” – mesélte a Fiesta énekese. Suzy is járt már pórul a jószívűsége miatt, az állítólagos barátok eltűntek a pénzével. „Az az egy dolog fáj ebben, hogy mikor az ember kerül egy olyan helyzetbe, és annyit nem kérdeznek meg a mai napig, hogy: jól vagy?” – kezdett bele az énekesnő. „Például most mindenki tudja, min mentem keresztül ebben a 7 hónapban. És egyszer nem emelték fel rám a telefont, és az se érdekelte őket, hogy hogy vagyok” – folytatta.
De mi a helyzet a pletykálkodással? Tibi tud titkot tartani, de egy kis pletyka belefér nála. „Hát, én igazi pletykafészek vagyok, most szólok minden barátnőmnek” – jelentette ki Zsuzsi, de hozzátette, hogy nincs benne rosszindulat:
A személyes körök során kiderült, hogy Suzy képtelen megenni a mézet és retteg a fogorvostól. „Be se ülök a székbe, de már alkudozok” – árulta el az énekesnő. Tibi elmesélte, hogy egyszer szerelés közben ráesett a motorja. „A vállam az így a hónom alól állt ki, és én azt hittem, hogy csak kiugrott” – mondta az énekes, aki megpróbálta visszarántani a csontot, de ezzel szalagokat és izmokat is összekaszabolt. Egy másik elképesztő sztorit is megosztott: kis híján lemaradt a saját koncertjéről, mert a biztonsági őr nem hitte el, hogy ő az énekes: 
Zsuzsi azzal az esettel borzolta a kedélyeket, amikor édesanyja kertjében repeszgránátot talált a férje és annak barátja. Egy nappal később elszállították a bombát, az anyukája viszont teljesen kiborult a gondolattól, hogy évekig laktak egy gránát felett: