Ki mondja ki először, hogy szeretlek? Mikor, hogyan illik? Van-e erre szabály? Egy induló kapcsolatban először kimondani azt, hogy szeretem a másikat egy komoly felelősségvállalás. Hiszen nem tudjuk, hogyan reagál a másik fél. Elrohan, megszégyenít, vagy belepirul, esetleg őt is vallomásra sarkallja. A kinyilatkoztatás sérülékennyé tehet minket, hiszen nagyon nagy fájdalmat élünk meg, ha a partnerünk nem viszonozza az érzéseinket. Éppen ezért általában hosszas gondolkodás előz meg egy szerelmi vallomást.
Szeretem őt, vagy szerelmes vagyok belé?
A szerelem vagy szeretet kinyilvánítása akkor lehet hiteles, ha valóban beleszerettünk a választottunkba. Bármilyen régen táplál plátói szerelmet valaki, igazán csak az ismerkedés utáni időszakban van lehetőség ténylegesen megismerni az újdonsült párunkat. Egészen addig a szerelem érzetét csakis az a fantáziakép táplálja, amit mi dédelgetünk magunkban az első benyomás kapcsán. Például egy szép, csinos, mosolygós hölgyről sokkal inkább az jut eszébe egy férfinek, hogy mennyire érzéki szerető, és nem az, hogy reggel büdös a szája. Egy izmos, daliás férfiről is egy határozott férfiképet fantáziálunk és nem egy mamahotelben felnőtt, anyuka kedvenc kicsi fiát.
Elmondhatjuk tehát, hogy a kapcsolat elején érzett szerelem érzés még leginkább a fantáziánkon alapul. Ez nem egy mély szeretet, hanem egy magával ragadó, sodró érzés a kapcsolat elején. Éppen ezért, mivel a friss kapcsolatban még nem épült ki a biztonságos kötődés, rizikósnak érezzük az érzelmek kinyilatkoztatását. Ha pontosak szeretnénk lenni egy szerelmi vallomáskor, akkor még csak azt fogalmazhatnánk meg, hogy „szerelmes vagyok beléd”, és nem azt, hogy szeretlek. Mert ez utóbbi már egy elmélyült érzelem, ami nem a kapcsolatok elejére jellemző.
A szeretet érzése egy érettebb kapcsolatban alakul ki, amikor a kapcsolat eleji „infantilis” szerelem érzése már elmélyül és kevésbé megingatható. Ekkor érdemes kimondani azt, hogy szeretem a másikat, hiszen ez már egy hiteles vallomás lesz!
Hiedelmeink, amik gúzsba kötnek minket
Javaslom, hogy távolodjunk el attól a hiedelemtől, hogy egy férfinek kell ezt először kimondania, és addig a nő semmiképpen sem fejezheti ki az érzéseit. Ha csak az tart vissza minket a vallomástól, hogy a generációkon átívelő hiedelmek irányítják a kapcsolati viselkedésünket, döntésünket, akkor könnyen előfordulhat, hogy nem leszünk hitelesek.
Gyermekes viselkedés, amikor az egy feltörő, vagy éppen állandósult érzés kinyilatkoztatása azért hiúsul meg, mert azt tanultuk meg a szülői házban, hogy kiszolgáltatottakká válunk, ha kimondjuk, amit érzünk.
„Egy igazi nő nem adja ki magát!”, vagy „Ne légy közönséges, a férfinek kell udvarolnia!”. Ezek a hiedelmek gátat szabnak a lányoknál és nőknél, hiszen olyan mély, a család által elfogadott elvárásokat tartalmaz, amit egy szerelmi vallomással keresztbe húzunk, és azt érezzük, nem vagyunk lojálisak a családi értékeinkhez. Ez egy erős belső disszonanciaérzéssel párosul, ahol a saját szükségleteink kelnek birokra a családi elvárásokkal.
Az érzelmi „coming out” felelősségvállalással jár!
Nem mindegy, milyen korú emberekről beszélünk, hiszen egy tinédzser éppen abban a korban van, amikor minden ciki, nem tud a megnyúlt végtagjaival mit kezdeni és a plátói szerelmek után épp egy hús-vér kapcsolatba toppan. Ekkor kétségek uralják a kamasz érzelmi életét, hiszen talán még soha nem mondta ki az érzéseit. Az Y generáció tagjai ezt általában nem egymás fülébe suttogják az elragadó érzelmeket, hanem online felületeken beszélik meg. Talán nem is jelenik meg explicit formában az a szó, hogy „szeretlek”. Ők leginkább a szleng nyelv segítségével tudatják a másikkal.
Az idősebbek már nagy valószínűséggel rutinosabbak, hiszen nem az első kapcsolatukat élik. Ők leginkább szavakkal vallanak szerelmet. Azonban nem mindegy, hogyan tesszük ezt.
Legyen súlya annak, amikor megmutatod a szerelmednek az érzéseidet!
Amikor az egyik fél valami jelentőségteljes dolgot fogalmaz meg, de ezt egy olyan szituációban teszi, amikor a másik nem tud rá figyelni, kínos helyzetek jöhetnek létre.
Egy kliensem mesélte, miközben a beteg gyerekét fürösztötte, akkor lépett oda a párja egy gyémántgyűrűvel és megkérte a kezét. Megdöbbentő élményként élte meg azt, amire már olyan régen vágyott, ami mást az egekbe röpít. Ez egy rosszul sikerült lánykérés volt, hiszen ő képtelen volt fürdetés közben erre a fontos pillanatra fókuszálni. Dühöt érzett és tehetetlenséget, úgy érezte, a párja nem adta meg neki azt a lehetőséget, hogy átélje és megélje ezt a régóta várt pillanatot. Úgy érezte, elbagatellizálta a párja a lánykérést.
Ha az érzések kinyilatkoztatásának nem adjuk meg a módját, ha csak odavetek egy szót, pont akkor, amikor a másik képtelen odafigyelni, ezzel elveszem a komolyságát és súlyát az érzelmi üzenetemnek, legyen ez a „szeretlek” szó kimondása vagy egy lánykérés.
Azt a pillanatot érdemes megragadni, amikor a választottunknak lehetősége nyílik ezt megélnie, átgondolnia és reagálni rá. Így kizáródik a világ és mélységében élheti meg az érzelmeket, így ettől maradandó emlékké, komoly gesztussá válik egy szerelmi vallomás, vagy éppen egy gyűrűhúzás.
Ha ezt áldatlan körülmények között tesszük, akkor fájdalmat okozunk, mert a fontos érzelmi közlés elveszti az erejét, ráadásul ugyanazt a pillanatot nem ismételhetjük meg. Nem rendezhetjük újra az élet színpadát, nem mondhatjuk, hogy „repeat please!” Ezzel elbaltázhatunk egy olyan emlékezetesnek ígérkező, érzelmekkel átfűtött pillanatot, ami lehet, hogy egy életre meghatározná a kapcsolatunkat.
Fontos, hogy a megfelelő helyen, a megfelelő időpontot kiválasztva, esetleg egy érzelmekkel átfűtött intimitással teli helyzetben mondjuk ki a bensőséges érzelmeinket. Akkor biztosak lehetünk abban, hogy egy valódi, közösen átélt élmény lesz a jutalmunk!
Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus írása
Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus írása
