Akkor is lehetsz metroszexuális, ha kevesebb arckrémet használsz, mint Beckham

Maga a metroszexuális szó viszonylag új kifejezés, amit a kilencvenes évek végén alkottak meg két angol szó, a metropolitan és a heterosexual összevonásából. A nagyvárosokban élő és többnyire egyedülálló férfiak életmódját jellemzi, akik sokat költenek kozmetikumokra, fodrászra, divatra, és hangsúlyosan törődnek a kinézetükkel. És hangsúlyosan nem csupán az erre egyébként valóban sokat adó meleg férfiakról szól.

Amikor a nyolcvanas évek második felében az egész világ azt figyelte a mozikban, ahogy az elképesztően ápolt és sármos, a mindig férfiasan jól öltözött Mickey Rourke az ujja köré csavarta kilenc és fél hétre a szőke és atomszexi Kim Basingert, egy új férfi zsáner kezdett megtestesülni. Ekkorra már nem a gyűrött Clint Eastwood-típus volt az uralkodó Hollywoodban, hanem a Miami Vice című sorozatban a Sonny Crocket-et alkító Don Johnson lett az ideál, aki fehér zakóban, mindig frissen nyírt borostával dobogtatta meg a női szíveket. Ehhez párosult a később melegségét vállaló George Michael berobbanása, aki szintén az igényes férfiideált hozta. Ezzel egy időben ugyan Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone is az izmos, kisportolt világképet reklámozta, azonban ez az ideál sokak számára különböző tiltott és nem tiltott szerek használata nélkül csak álom maradhatott.

Egyik kedvenc íróm, Bret Easton Ellis világsikert hozó Amerikai pszichójában (1991) a főszereplő yuppie bankár, Patrick Bateman pedig már egyértelműen az új világkép férfiidolja, hiszen tudatában van jóképűségének, gazdagságának és intelligenciájának. Ezt nemcsak kihasználja, de vagyonokat költ helyes táplálkozásra, márkás ruhákra és kozmetikumokra, amellyel fenntarthatja vélt vagy valós felsőbbrendűségét, amely később az indokot adja ámokfutásához.

A metroszexualitás népszerűsége erősen köthető David Beckham berobbanásához a kilencvenes évek második felében: a futballsztár széles rétegeknek nyitott utat az új életmód felé. Azoknak is, akik kevésbé voltak tehetősek. Hiszen Beckham egyszerre volt dúsgazdag celeb, a top partik királya és a futballpályán futkározó focista, aki London külvárosából indulva hódította meg a világot. Azzal, hogy Becks 1999-ben elvette a divatikon énekesnőt, a Spice Girls-ből ismert Victoria Adams-et, még a környezete szerint is alaposan megváltozott. Felesége ugyanis a futballpálya területén kívül Beckham minden mozdulatát és szettjét kitalálta és menedzselte. Fazont adott a jóképű világsztárnak, aki örömmel vetette bele magát a stílusos ruhák, vagány sérók és az arckrémek világába, követői millióit terelve a divat- és kozmetikumipar karmai közé. Boldogan nyilatkozott piperkőcségéről, ami egy idő után felesége nélkül is jellemzőjévé vált. És tőle, az angol fociválogatott kapitányától, az akkori világ egyes számú macsójától ezt világszerte elfogadták. Sőt!

Ahogy a hatvanas-hetvenes években az emancipáció térnyerésével a nők is boldogan hordtak farmernadrágot és rövid hajat, úgy Beckham is utat nyitott: ma már természetes a magára adó, az aktuális divatot figyelő férfi. Erre alapozva a kozmetikai világcégek az utóbbi időben új divíziókat nyitottak férfiak számára. Az arckrémek, a borotválkozószerek és hajápolási cikkek új generációja már kifejezetten a pasik számára készülnek. A férfi fodrászatok polcain is sokasodnak a flakonok és üvegcsék, amik speciálisan a mi igényeinket szolgálják, és amelyek korábban nem is léteztek. A divatipar lassan ugyanolyan fontosnak tartja a férfi ruházatok folyamatos megújulását, mint a nőkét. És a reklámipar is megtalált egy új szegmenst, amely az elmúlt években talán nem is létezett. Ma magazinok és blogok tucatjai segítenek a metroszexuális férfiaknak kiválasztani a megfelelő öltözéket, krémet, frizura- és szakállfazont, valamint az ehhez szükséges eszközöket és üzleteket. Úgy tűnik, már eljutottunk oda, hogy nők és férfiak ugyanolyan lelkesedéssel figyelik az éttermek egészséges, fitt kínálatát, mint az újságok fogyókúrás rovatait.

Ez baj? Szerintem nem. Ez a huszonegyedik századi férfitípus ugyanis nem veszi át a nők helyét, hanem csak jobban figyel magára, mint korábban bármikor az elmúlt századokban. És miért ne? Az nem női princípium, hogy ápoltak, divatosak, dögösek legyünk mi is, pasik is. És ahogy persze a nők között sem mindenki csavarodik rá az aktuális divatra és kozmetikumokra, így a férfiak között is csupán egy réteg jellemzője ez. Attól még ugyanúgy megmaradt a szakadt nadrágos, hosszú hajú rocker vagy a munkásnacis építőmunkás, aki nők után füttyög, de van egy új típus, aki befésült séróval, frissen nyírt borostával, a legújabb divat szerinti zakóval és nadrággal, pocak nélkül jön szembe az utcán, jöttét pedig erős parfümillat jelzi. Metroszexuális vagy csak igényes - ez nézőpont kérdése, de az biztos, hogy ehhez még csak melegnek sem kell lenni. Sokakban megvan az igény, hogy ezt az életmódot kövessék, még akkor is, ha kevesebb arckrémet használnak, mint David Beckham.

Dénes Tamás írása