Talkshow

Szulák Andrea: A 30 cm-es szoknya egy hajpánt

2019.11.15. I 23:00
Rippel Feri szerint az örök hűség nem létezik, Zalatnay Cini kezét korábban Komár László is megkérte, Farkas Alexának pedig nagy álma volt egy fehér esküvői ruha, de ez nem valósulhatott meg. A Nyugi! Köztünk marad… műsorvezetőjének Szulák Andinak is köszönhetünk egy vicces felfedezést, vagyis egy 30 cm-es miniszoknya, inkább egy hajpánt, mint szoknya.
Kinek a hibája, ha egy nő túl könnyűvérű? - hangzott az adás egyik kérdése. 

Alexa és Cini szerint a nő saját hibája ez. A miértekben azonban már nem egyezett női vendégeink véleménye. Alexa úgy gondolja, egy nő azért lesz könnyűvérű, mert párkapcsolatában nem azt kapja, amire vágyik, nem kap pozitív visszajelzéseket. 

Feri szerint viszont a férfiaké, jobban mondva azoké a férfiaké, akik esetleg pénzt vagy menő kocsit villantanak, ami sok nőnek imponál és könnyűvérűvé válik.

Cini utalt itt az öltözködésre is, hogy korábban ő is hordott 30 cm-es miniszoknyát, ami sokakban kelthet rossz véleményt. Szulák Andi pedig erre azt mondta, az nem is szoknya, hanem inkább hajpánt. 
Egy másik kérdés kapcsán a válaszok abszolút igazolták a vendégeket, a téma pedig az volt, működhet-e párkapcsolat nagy korkülönbséggel. 

Alexa szerint a szerelem mindent legyőz, hiszen az ő férje 26 évvel idősebb. Feri szerint csak akkor működik, ha a férfi az idősebb, az ő párja pedig 20 évvel fiatalabb nála. Cini viszont elmesélte, az ő és 22 évvel fiatalabb párjának házassága kilenc évig tartott, aztán be kellett látniuk, jobb ha külön utakon folytatják.
Egy másik kérdés kapcsán Rippel Feri kijelentette, szerinte az örök hűség nem létezik. Úgy véli előbb utóbb a férfiak elmennek a hűtlenség irányába. 
Rippel Feri minden reggel sós vízzel indítja a napot. Elmesélte azt is, hogy testvére azért kezdett el kopaszodni, mert a több órás gyakorlás miatt, ahogy Feri a fején tenyerelt, kikopott a haja. A Rippel-fivérek pedig kilenc világrekordot tartanak. 

Zalatnay Saroltának a Táncdalfesztivál azért is emlékezetes maradt, mert "lopott" anyagból készült a fellépő ruhája. De elmesélte azt is, hogy korábban Komár László megkérte a kezét. 
Farkas Alexa pedig arról mesélt, nagy álma volt egy fehér esküvői ruha, azonban férjével inkább a vállalkozásukba fektettek és nem egy nagy esküvőbe.