Párkapcsolat
Van olyan egy párkapcsolatban, hogy valami nem elfogadható! - a személyes határainkról és a közös megoldásokról
2019.11.11. I 08:00
Ha képtelenek vagyunk kimondani a párunk számára azt, amit mi szeretnénk, akkor tulajdonképpen félrevezetjük őt. Valószínű, hogy a párkapcsolatunk nagyon kényelmes és pihe-puha lesz, amiben látszólag rendben mennek a dolgok. Csakhogy a ki nem mondott és ki nem elégített saját szükségleteink utat törnek például egy megcsalás formájában. Bár a határaink felszámolásával látszólag kényelmessé tesszük a társunk életét, mégsem ez tűnik jó megoldásnak.
A saját határaink egyben önvédelmi rendszerként is működnek a kapcsolatokban
A személyes határok képviselete sok esetben konfrontálódással jár a párkapcsolatokban, mégis ez a személyes és párkapcsolati fejlődés útja.
Hiszen az, hogy én egy párkapcsolatban élek, nem azt jelenti, hogy feladom magam. Azt kellene jelentenie, hogy sokkal több inspirációt kapok a saját céljaim és vágyaim megvalósításához, mintha egyedül élnék. Tehát megélhetem az egyéni szükségleteim kielégítését és a párommal a közös dolgainkat is. Sőt, a személyes határaimat is képviselhetem, mert ez egyben az én önvédelmi rendszerem is.
Gyakran fordul elő, hogy a pár egyik vagy másik tagja is lemond az egyéni vágyairól, nem képviselik a saját érdekeiket, megengedők és elnézők lesznek, mert azt hiszik, hogy akkor a másik jobban fogja szeretni őket. Azt érzik, hogy: „a békesség kedvéért nem mondom ki, mit is szeretnék én, inkább legyen, ami neki jó. Nem mondok nemet, mert akkor nem leszek szerethető!"
Eszembe jutott egy nagyon régi eset – Detti megcsalta Bencét
Egy fiatal pár érkezett hozzám párterápiára, egy egészen pici gyerekük volt és a fiatalasszony - nevezzük Dettinek - megcsalta a férjét, Bencét. A férjet iszonyatosan megviselte ez a dolog, két hét alatt 10 kilót fogyott, ülésről ülésre ment össze (egyébként sem volt nagy ember). Detti minden párterápiás ülésen hallgatott, nem szólt, nem válaszolt a kérdésekre, csak annyit közölt, hogy nem szünteti meg a külső kapcsolatot, szó sem lehet erről. Egyébként általában passzív maradt az üléseken, nem nagyon vett részt a közös munkában.
Egyszer megkérdeztem tőle, hogyan oldja meg a szeretőjével a találkozókat?
Hiszen az, hogy én egy párkapcsolatban élek, nem azt jelenti, hogy feladom magam. Azt kellene jelentenie, hogy sokkal több inspirációt kapok a saját céljaim és vágyaim megvalósításához, mintha egyedül élnék. Tehát megélhetem az egyéni szükségleteim kielégítését és a párommal a közös dolgainkat is. Sőt, a személyes határaimat is képviselhetem, mert ez egyben az én önvédelmi rendszerem is.
Gyakran fordul elő, hogy a pár egyik vagy másik tagja is lemond az egyéni vágyairól, nem képviselik a saját érdekeiket, megengedők és elnézők lesznek, mert azt hiszik, hogy akkor a másik jobban fogja szeretni őket. Azt érzik, hogy: „a békesség kedvéért nem mondom ki, mit is szeretnék én, inkább legyen, ami neki jó. Nem mondok nemet, mert akkor nem leszek szerethető!"
Eszembe jutott egy nagyon régi eset – Detti megcsalta Bencét
Egy fiatal pár érkezett hozzám párterápiára, egy egészen pici gyerekük volt és a fiatalasszony - nevezzük Dettinek - megcsalta a férjét, Bencét. A férjet iszonyatosan megviselte ez a dolog, két hét alatt 10 kilót fogyott, ülésről ülésre ment össze (egyébként sem volt nagy ember). Detti minden párterápiás ülésen hallgatott, nem szólt, nem válaszolt a kérdésekre, csak annyit közölt, hogy nem szünteti meg a külső kapcsolatot, szó sem lehet erről. Egyébként általában passzív maradt az üléseken, nem nagyon vett részt a közös munkában.
Egyszer megkérdeztem tőle, hogyan oldja meg a szeretőjével a találkozókat?
Erre rám nézett, és röviden azt válaszolta, hogy amíg ő elmegy randira, addig a férje, Bence vigyáz a gyerekekre. Bence is bólogatott, szinte büszke volt magára, mennyire megértő társ. Ő még azt is hozzátette, hogy annyira szereti Dettit, annyira fontos a számára, hogy teljesen mindegy, mi is történik, csak a szeretett feleségének legyen jó.
Mikor legközelebb jöttek, akkor is megkérdeztem tőlük, van-e változás, lezárta-e Detti a külső kapcsolatot. Közölte, hogy nem zárta le, a héten kétszer is Bence vigyázott a gyerekekre, amíg ő elment a szeretőjéhez. Mikor megkérdeztem Bencét, mit is gondol, meddig fogja még ezt elviselni, akkor hatalmasra kerekedett a szeme, és egy váratlan kérdéssel rukkolt elő:
„El kellene küldenem Dettit otthonról?"
Ez volt a párterápiás fordulópont, Detti hirtelen megélénkült, a tompa tekintete élővé vált, kihúzta magát, izgett-mozgott, és hirtelen könnyek között ömleni kezdtek a szavai:
„El kellene küldenem Dettit otthonról?"
Ez volt a párterápiás fordulópont, Detti hirtelen megélénkült, a tompa tekintete élővé vált, kihúzta magát, izgett-mozgott, és hirtelen könnyek között ömleni kezdtek a szavai:
„Végre! Arra vártam már mióta, hogy dühös legyél rám, és ne egy engedékeny papucsférj! Mert azzal, hogy megcsaltalak, tulajdonképpen a kapcsolatunk ellen vétettem! Te nem jelöltél ki határokat, nem szabtál ki büntetést a számomra, hanem elfogadtad, hogy napról napra felszarvazlak! Ezzel azt üzented meg nekem, hogy nem vagyok fontos a számodra. Megengedted nekem, hogy ágyba bújjak mással! Azt éreztem, hogy nem vagyok fontos, és nem kellek neked. Ha elém álltál volna, és kimondtad volna, hogy ez számodra nem elfogadható, akkor egy olyan erőt sugárzó férfi állt volna előttem, aki az erejével biztonságot ad, és kár lenne elveszíteni!"
Szurkoltam neked, hogy legalább büntess meg, mert a büntetéssel feloldoztál volna a bűntudat alól. De nem tetted, így azt éreztem, nem fontos neked a kapcsolatunk, mert engeded, hogy rendszeresen randizzak a szeretőmmel, és még megértően asszisztáltál is hozzá, félretéve a saját méltóságodat! Azt éreztem, mintha te küldtél volna hozzá!"
Detti szerint a férje nem képviselte a saját határait, alárendelődött. Ha Bence elég erős lett volna, és kijelölte volna a saját határait, akkor Detti fel tudott volna nézni rá, mint egy igazi férfire, és azt érezhette volna, hogy ő valóban fontos Bence számára.
Ez a fordulópont azt jelentette, hogy mindketten el tudták mondani a másiknak, hogy milyen problémákat éreztek a kapcsolatukban. Olyan dolog történt a kapcsolatuk történetében, ami még talán sohasem. Őszinték voltak, fájó dolgokról is tudtak beszélgetni, és tiszta, megérthető, átérezhető érzelmek láttak napvilágot.
A határok kijelölése értékesebbé tesz minket, és segíti a kölcsönös megértést
A példán túl általánosságban elmondható, hogy ha kimondjuk a saját érzéseinket, gondolatainkat, kéréseinket és vágyainkat, akkor sokkal tudatosabban tudjuk alakítani a párkapcsolatunkat, együtt, partnerként.
A határaink kijelölése egyrészt egy pozitív üzenet saját magunk számára, hogy értékesnek tartjuk magunkat és vigyázunk magunkra, hogy ne kerüljünk méltatlan helyzetbe. Ez azt jelenti, hogy fontosak vagyunk saját magunknak, ezáltal pedig a társunk is értékesebbnek lát minket.
A határaink kijelölése egyrészt egy pozitív üzenet saját magunk számára, hogy értékesnek tartjuk magunkat és vigyázunk magunkra, hogy ne kerüljünk méltatlan helyzetbe. Ez azt jelenti, hogy fontosak vagyunk saját magunknak, ezáltal pedig a társunk is értékesebbnek lát minket.
Másodsorban olyan információt adunk a párunk számára, amihez tud alkalmazkodni, így ez útmutatóul szolgál számára.
Ha mindkét ember képes arra, hogy kimondja a saját szükségleteit, akkor mindkét félnek van lehetősége megérteni a másik felet. Elbeszélgetni a nézetkülönbségről, közös megoldásokban gondolkozni, a kooperáció, azaz az együttműködés útján közös, mindkét fél számára elfogadható alternatívákat találni, majd közös döntést hozni. Maga a folyamat is segíti a párkapcsolati összetartó erő fejlődését, hiszen mindketten abba tesznek energiát, hogy létrehozzanak egy közös, jó megoldást.
Bibók Bea
Pszichológus, szexuálpszichológus
Pszichológus, szexuálpszichológus
