Az életünk telis-tele van újrakezdésekkel, a kisebbeket szinte észre sem vesszük, ám bőven akadnak olyan horderejűek, amelyek hosszútávon kihatnak a sorsunk alakulására. Hogy miért van szükségünk ezekre, és hogyan érdemes nekivágnunk az új, sokszor nehéznek tűnő helyzeteknek? Ezekre a kérdésekre keresték a választ Peller Mariann vendégei, Borbély Alexandra és Dobó Ági a Lélekközösségben.
Borbély Alexandra színművész eddigi legnagyobb sikere után döntött úgy, hogy itt az ideje újratervezni a szakmai pályáját. Dobó Ági akkor érezte először, hogy a sors sokkal több meglepetést tartogat számára, mint azt gondolná, amikor kiderült, hogy babát vár. Az egykori szépségkirálynő szinte hinni sem mert a fülének, ugyanis korábban gyakorlatilag meddővé nyilvánították.
Visszagondolva, igazán sosem törődött bele, hogy nem lehet babája. Amikor elbizonytalanodott, nagy erőt adott neki, hogy párja, Csaba biztatta: „Úristen, ébredj már föl ebből! Bármeddig elmegyünk, hogy legyen gyerekünk!” - mondta a kedvese.
Borbély Alexandrának mindig az jelentett nehézséget, hogy megmondja, számára már nem jó a kapcsolata, majd ki is lépjen belőle. Mindig várt, hogy a partnere is rájöjjön arra, hogy ez már nem működik.
„Volt, hogy 1-1,5 évet voltam még azokkal, akikkel már azt éreztem, hogy rég nem kellene.”
A színésznő azt is elárulta, egy kapcsolata sem ért még véget váratlanul, tehát mindig ő érezte hamarabb, hogy lépni kell.
Kitért karrierjére is, amiről azt mondta: „egyszer fent, egyszer lent”. Megosztotta azt is, hogy amikor nem kapott semmilyen felkérést az Arany Medve-díj után, azon gondolkodott, hogy hazamegy Szlovákiába és édesapja cégében tevékenykedik majd.
„Ha nem kellek, akkor ne is kelljek, majd hiányozni fogok”
– gondolta.
A vendégek beszélgettek a sorsról és a sorsszerűségről is. Dobó Ági hisz benne, hogy minden okkal történik. Borbély Alexandra pedig úgy véli, őt szereti a jóisten még akkor is, ha akadnak nehézségek az életében.
„Mindenki annyit kap, amennyit elbír”
- fogalmazott a színésznő.