Talkshow

Szulák Andi nem hitte el, hogy hányszor házasodott Esztergályos Cecília

2019.10.28. I 23:05
A Nyugi! Köztünk marad hétfő esti adásában Szulák Andi Esztergályos Cecília Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőt, mindenki kedvenc meteorológusát, Németh Lajost és Fresh Andi énekesnőt látta vendégül.
Szulák Andi első kérdése után kiderült, hogy míg Lajos és Fresh Andi akkor boldog, ha szeretetet adhat, Cili inkább arra törekszik, hogy „jót tegyen a környezetével”. De nem ez volt az egyetlen téma, amiben eltért a véleménye a játékostársaiétól. Andi és Lajos hisznek abban, hogy létezik a Nagy Ő, a színésznő szerint viszont minden életszakaszunkhoz más partner illik:

Én hála Istennek voltam hatszor férjnél. De mentem volna többször is!

– mondta nevetve Cili, aki mostani férjével 35 éve él együtt. „Aki azt mondta, hogy »szeretlek«, annak elhittem, összebútoroztunk rögtön, és együtt éltünk, míg meg nem halt a szerelem. Kétévente volt ez” – tette hozzá.

A boldogság és a szerelem után az asztrológia is szóba került. Németh Lajos szerint az egész csak kitaláció, a hölgyek viszont bevallották, elolvassák, mit ír a horoszkópjuk.

„Én nagyon hiszek benne, ha jót mond” – zárta rövidre a dolgot Cili, Szulák Andi pedig rákontrázott: elárulta, hogy az ő környezetében lévő profi asztrológusok előrejelzései egytől egyig bejöttek nála.

Ezután egy pikánsabb téma következett, a vendégeknek a rúdtáncról kellett véleményt mondaniuk. Lajos inkább tartózkodott, Cili viszont rövid somolygás után nem fogta vissza magát: 

Akinek hiányzik a szexualitás, neki egy rúd kell ahhoz, hogy jól érezze magát.

Fresh és Szulák Andi is bevallották, hogy már próbálták ezt a sportot, Lajos pedig arról érdeklődött, milyen élmény volt. A házigazda csak ennyit mondott: „Arra gondoltam, hogy akkor már inkább jobb lenne, ha tűzoltónak mennék.”

A Nagy Ő-s kérdés sikerére tekintettel Szulák visszaterelte a szót a szerelemre. „Mi a hosszú párkapcsolat titka?” – fordult a vendégeihez. Esztergályos szerint a külön hálószoba a megoldás, ugyanis egy bizonyos kor után olyan jó érzés megörülni egymásnak reggelente. Fresh Andi és Lajos ismét összhangban voltak, szerintük a partnerek engedékenységén múlik a dolog. Az énekesnő hagyja, hogy a kedvese időt szentelhessen a hobbijainak, a meteorológus pedig büszke arra, hogy a feleségével mindketten kompromisszum-készek.

A gyors körök szokás szerint tartogattak egy-két meglepetést. Kiderült, hogy Esztergályos Cecília kedvenc étele a lecsó, méghozzá nokedlivel és rántott hússal. Ezt jól tippelték meg játékostársai, arra viszont nem számítottak, hogy a színésznő babonából minden előadása előtt „felköp és alááll”. Fresh Andiról megtudhattuk, hogy allergiás a tintahalra és az új hobbija a lövészet. Németh Lajos pedig egy szuper történettel zárta a műsort: egy kihagyott sörözés vezetett el odáig, hogy meteorológusi pályára lépjen.