Talkshow

Jobban érvényesül az életben, aki szép? – Nyugi! Köztünk marad…

2019.10.23. I 23:15
A Nyugi! Köztünk marad egyik kérdése arra vonatkozott, jobban tud-e érvényesülni az életben az, aki szép. A vendégeket igencsak eltérő véleményen voltak a témában. Nagy Adri szerint könnyebb annak, aki szép. Kabai László úgy véli hivatástól is függ, hogy valakinek ez előnyös tulajdonság vagy sem. Fehérvári Gábor Alfréd ’Freddie’ viszont úgy véli ez hátrány is lehet, álláspontját őszintén ki is fejtette a műsorban. 
Az első kérdés kapcsán Freddie arról mesélt, mennyire nem tud veszíteni. Kifejtette, a sportban el tudja fogadni a vereséget, viszont egy társasjátékban nem. 
A kezdeti egyetértést követően a vendégeink véleménye igencsak megoszlott a tekintetben, könnyebben érvényesül-e az életben, az aki szép. Nagy Adri szerint igen,  így kicsivel több lehetőség tárul az ember elé. Kabai Laci úgy véli sokban függ a hivatástól is, hogy valakinek ez előny vagy sem. Természetesen ha valaki "kirakatszakmában" dolgozik, akkor igen, előny. 

Ezzel szemben Freddie úgy vélekedett, hogy hátrány is lehet. Példaként említette, Magyarországon létezik a "sztáralkat" kifejezés, amitől ő például hidegrázást kap. Viszont a szakmaiságon túl, azt is elvárják, hogy valaki jól nézzen ki. 
Hozzátette, ő például nem foglalkozik azzal, hogy ki tartja vonzónak és ki nem. Úgy fogalmazott, irgalmatlan ronda gyerek volt és hozzászokott, hogy jó neki az utolsó sor is.

Egy másik kérdés kapcsán Freddie beszélt arról is, hogy borzasztóan őszinte és nincs olyan téma amiről ne beszélne. Kiemelte, sokszor fordul elő, hogy olyanoknak is elmond valamit, akiknek nem kéne. Viszont például egy show-műsorban az ember azért nem mond el mindent, de normálisan kereteken belül beszél róla.

Kabai László viszont a pénzügyi problémáiról nem beszélne nyilvánosság előtt. Az embernek meg kell húznia a határokat, hozzátette, ezért nem is szerepel sűrűn a bulvársajtóban. Nagy Adri számára azonban tabu és intim a hálószoba titkairól beszélni, így ő erről nem nyilatkozik. 

A személyes kérdésekből kiderült, Nagy Adri igazi vidéki, mulatós lagzira vágyik.  Azonban egy gyerekkori emléket is megosztott, amikor is hat évesen a nővérén szeretett volna bosszút állni. Felrázott egy kólát, majd betette a hűtőbe, remélve, hogy a nővére veszi ki elsőként. A "bosszú" azonban nem jól sült el, mert nagymamája nyitotta ki. 

Freddieről kiderült főzéssel nyugtatja magát, ha ideges. Eredeti szakmája pedig idegenforgalmi menedzser és szállodaigazgatónak készült. 

Kabai Laci korábban dolgozott postaládaürítőként és porszívóügynökként is. Karrierje során eddig egyetlen énekest kellett parodizálnia, az pedig ByeAlex volt.