Reality

OLD(S)COOL – „Sándorunk csütörtököt mondott”

2019.10.17. I 20:00
Esztergályos Cecília, Bay Éva és Karda Bea élettapasztalataival segítik a fiatalokat. Drámát, nevetést, humort ígért Karda Bea. Esztergályos Cecília pedig azt mondta boldogan ad tanácsokat, ha megfogadják, többet is. De, ha nem hallgatnak rá, többet őt nem látják. Az első adásban Békési Sándornak segítenek az ismerkedésben. 

Az első adásban a magánvállalkozóként tevékenykedő Békési Sándor kapott egy-két tippet az ismerkedés terén. Bay Éváék első benyomása az volt a férfi nem őszinte, megjátssza magát és folyamatosan mellébeszél. 

Első alkalommal Sanyit egy kiskutyával küldték bevetésre. Kutyasétáltatás közben kellett lányokat megszólítania. Mindeközben Karda Beáék végig hallgatták és figyelték a férfit. Kielemezték, mit kellett volna másképp csinálnia. Esztergályos Cecília úgy fogalmazott: „Sándorunk csütörtököt mondott.” Ugyanis minden lány otthagyta.

Sándornak azt tanácsolták ne akarjon többet mutatni, annál, mint amilyen ő valójában. Sőt, a folyamatos megfelelési kényszerét is le kell küzdenie. Az adás második felében Sándor megnyílt és őszintén beszélt gyerekkoráról, arról, hogy édesapja verte őt. A család hetedik gyermekeként született és úgy fogalmazott, őt már nem akarták. 

Miután Esztergályos Cecíliáék felkészítették Sándort, négy rapidrandin kellett részt vennie. Azonban bármit tanácsoltak, nem fogadta meg. A végére viszont már belerázódott és a számára legszimpatikusabb lány a telefonszámát is megadta. Dalma elmondta, szimpatikus volt neki Sándor igyekezete, ezért szeretne neki adni még egy esélyt, egy kamerán kívüli találkozóra is.